Az Érsekújvári Rockszínpad, amely 2005-ben alakult, komoly sikereket tudhat maga mögött fennállásának 4 éve alatt. Három egész estés színpadi produkcióját és musical-összeállításait több tízezer néző láthatta itthon és Magyarországon is egyaránt.

A csapat negyedik zenés darabja nyáron kerül bemutatásra, de már most egyeztetések folynak arról, hogy szeptembertől változások állnak majd be a csapat életében, hiszen tagjai szakmai képzéseken vesznek részt. Az Érsekújvári Rockszínpad ugyanis szorosabbra fűzte kapcsolatát a helyi Művészeti Alapiskolával, hogy együttműködve javítsák a régió aktív fiataljainak szakmai felkészültségét.

Szeptembertől heti rendszerességgel táncórákon és énekórákon csiszolhatják majd a fiatalok tehetségüket, hogy azt előbb az Érsekújvári Rockszínpadban, majd pedig más csapatokban, más előadások, fellépések, lehetőségek keretében is kamatoztatni tudják.

Az egyeztetések során alakult ki, hogy Mellen Blanka, a Művészeti Alapiskola tanára lett az, aki örömmel fogadta el a csapat felkérését, hogy majd az iskola keretén belül fejlessze a fiatalok énektudását.

A rockszínpad hosszútávú tervei közt szerepel drámapedagógus bevonása is a szakmai munkába, majd egy felvidéki színitanoda alapítása, hogy a fiatalok a jövőben intézményi keretek közt tanulhassák majd a színészmesterség alapjait.

Felvidék Ma, ST