Az Irány-Szociáldemokrácia (SMER) pozsonyi képviselői azzal a javaslattal álltak elő, hogy a pozsonyi új híd nevét az eredeti nevére állítsák vissza, vagyis a Szlovák Nemzeti Felkelés hídjára.
A szlovák nemzeti felkelés az újkori szlovák történelem egyik legnagyobb tette. Ez egy olyan történelmi cselekedet, amiről nem szabadna megfeledkezni, nem szabadna, hogy por lepje be, hanem emlékezni kell rá – nyilatkozta a SMER képviselői klubjának elnöke, Martin Borguľa. Szerinte a tájékozódás szempontjából is jobb volna, ha visszaállítanák a régi elnevezést. Nagyon hamar akartunk megszabadulni a kommunista múlttól, de a szlovák nemzeti felkelésnek szerintem nincs semmi köze hozzá – tette hozzá még Borguľa.
A képviselők aláírásgyűjtésbe kezdtek Pozsony Óvárosában. Mindezidáig néhány százan írták alá petíciójukat. A szervezők szerint szeretnék kiterjeszteni akciójukat az egész városban egészen augusztus végéig, a SZNF megünnepléséig. A petíciós íveket szeptemberben tervezik átadni a városi képviselő-testületnek.

Az Új híd, vagy az UFO, ahogy a helyiek nevezik, Pozsony egyik jellegzetessége lett. Megépítésére azért volt szükség, mert Európa egyik legnagyobb lakótelepét, Ligetfalut elérhetővé kellett tenni. Ezért barbár módon megsemmisítették az óváros talán legszebb részeit, köztük a zsidó negyedet és a váralját. A híd három drótkötélen “lóg”. A híd tetején a Bystrica étterem található. A hidat 1967-ben kezdték építeni, 1972-től már megnyílt az autós közlekedés előtt. 1974-re készült el a fő attrakció, a forgó étterem 80 méter magasságban. A híd 432 méter hosszú, a folyó fölötti része 303 méter, szélessége 21 méter. Eredetileg a Szlovák Nemzeti Felkelés nevet viselte, a rendszerváltás után azonban Új hídra keresztelték át. Ez a világ kilencedik legnagyobb egyben hegesztett hídja, s a harmadik legnagyobb ferde pilonos (felfüggesztő tartó).

Felvidék Ma