Az alábbiakban olvasóink a Szlovák Püspöki Kar körlevelét olvashatják, amelyben a bioetikai kérdésekről adnak útmutatást a hívek részére. Kedves Testvérek, Szűz Mária mennybevételének szépséges ünnepén pásztorlevéllel kívánunk szólni hozzátok. Hitünk egyik fontos igazságát ünnepeljük a mai napon, amelyet Anyaszentegyházunk a szentmise könyörgésében így fejez ki: „Mindenható, örök Isten, te a szeplőtelen Szűz Máriát, Fiad édesanyját testével-lelkével az örök dicsőségbe emelted”.
Talán csodálkozunk azon, hogy a Szűzanya testével együtt a mennybe vétetett. Az ember elhunytakor a halál velejárójaként a lélek egy időre elválik a testtől. Ez a bűn következménye. Szent Pál így tanít: „Mert amint egy ember (Ádám) által lett a halál, úgy egy ember (Krisztus) által lett a halottak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor” (1 Kor 15, 21-23; vö. Róm 5, 12). Pontosan ez Szűz Mária esete. Ő a lehető legszorosabban Krisztushoz tartozott. Mivel teljes mértékben bűntelen – szeplőtelen – volt, ezért teste nem indulhatott enyészetnek a sírban. A prefációban ezt énekeljük: „A romlástól méltán óvtad meg az ő testét”. Az „örök dicsőségbe”, ahová a lelke irányult, oda ment vele együtt a teste is (könyörgés, vö. 1 Kor 15,
28).
Ez a hitigazság a test és a lélek egységéről beszél. A test azon méltóságáról beszél, amely éppen a lélek értékéből és méltóságából következik. Ezáltal az emberi személy méltóságáról beszél. Ez pedig az a téma, amelyről a mai napon szólni kívánunk hozzátok. Elétek akarjuk tárni az Egyház tanítását, hogy hívő emberekként világos útmutatást kapjatok, és el tudjatok igazodni egy modern tudomány, a bioetika bonyolult kérdéseiben. A mai Mária-ünnep kiváló alkalmat ad erre.
Mária testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe
Az ember egy nagy titok, mert valamiféle rejtett, nehezen megközelíthető mélységet, szakadékot hordoz magában, amely felülmúlja a képességeit, és egy másik mélység után kiált. Ezért van az ember létében Istenre utalva. Ez a titok arról szól, hogy az ember, az emberi személy, létének az alapja Isten, tőle származik, és hozzá is tér vissza.
A mennyei boldogságba, Isten színről színre látására azonban nem csak az ember lelke kapott meghívást, hanem a teste is. Ebből az elrendeltségéből következik a méltósága és a szentsége is.
Ebben rejlik az emberi test, a lélek, végső soron az emberi személy méltósága és szentsége. „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1, 27) Méltóságának és megszenteltségének még nagyobb nyomatékot ad megváltottsága. Urunk születése ünnepének liturgiája nem csak az emberi természet méltóságának csodálatos megalkotásáról, hanem még csodálatosabb megújításáról beszél (vö. ünnepi mise). Ugyanígy fogalmaz húsvét vigíliájakor az első olvasmány utáni könyörgés is: „Istenünk, te csodálatosan teremtetted, és még csodálatosabban megváltottad az embert.” Az emberi személy méltósága tehát nem csak a teremtettségéből, hanem főleg a megváltottságából következik. És Szűz Mária „Fiának érdemeiért a megváltásban fenségesebb módon részesedett, s Vele szoros, fölbonthatatlan kötelék által egyesült” (LG 53).
A megszenteltségnek ebből a tényéből világosan következik, hogy az ember sohasem lehet tárgy vagy dolog, mert ő egy emberi személy. A tárgynak és a személynek ez a megkülönböztetése azért lényeges, hogy helyes válaszokat tudjunk adni a bioetikai kérdésekre. „Az ember az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart” (GS, 24)
A tárgy egy olyan eszköz, amelyet valamilyen cél elérése érdekében használunk. A személy azonban egy olyan lény, akit nem lehet a tárgy szintjére lealacsonyítani. Ennek nagyon fontos bioetikai következményei vannak az emberi személyt illetően.
A házasság az emberi élet átadására rendelt intézmény
Minden emberi lényt már a fogantatásának pillanatától kezdve személyként kell tisztelni, és így is kell bánni vele: minden személyiségi joggal rendelkezik, amelyek közül az egyik az ártatlan emberi lény sérthetetlen joga az élethez. A zigótára úgy kell tehát tekintenünk mint egy emberi személyre, s nem mint egy tárgyra, vagy dologra (Donum vitae instrukció I, 1).
Az Egyház tanítása alapján „semmilyen cél, legyen az önmagában véve bármilyen nemes is, még akkor sem, ha előreláthatóan a tudomány, más emberi lények vagy a társadalom hasznát szolgálja, nem indokolhatja a még élő embriókkal végzett kísérleteket, legyenek azok életképesek vagy sem, az anyaméhben, vagy azon kívül.” Továbbá: „Az embriót tárgyként vagy kísérleti eszközként használni bűntett az emberi lény méltósága ellen, akinek ugyanolyan joga van a tiszteletre, mint amilyen a már megszületett gyermeknek és minden emberi személynek jár” (Donum vitae instr., I, 4). Itt világosan látszik a tárgy és a személy megkülönböztetése. Egy személy sohasem lehet kísérleti tárgy.
Sokszor hangoztatják, hogy az ember csak akkor tekinthető személynek, ha bizonyos tulajdonságait – mint például a szabadság, öntudatosítás, stb. – képes kinyilvánítani. Amennyiben ezt elfogadnánk, akkor a személyt csak bizonyos megnyilvánulásokra korlátoznánk. Ez diszkrimináció lenne annak alapján, hogy képes-e vagy sem megnyilvánulni.
Emberi lény keletkezése a szexualitás teljes kizárásával
A szexualitást akkor érthetjük meg a legjobban, ha az emberi személy szemszögéből nézzük. Ez nem bizonyos testi vagy fizikai jellegű gyakorlatok összessége. Ha a személyre úgy tekintünk, mint akinek teste és lelke van, akkor a szexualitás és a személy között bensőséges kapcsolat van. A szexualitás az egész személyt érinti, kiegészíti őt, és kapcsolatot teremt a szeretet, amelyre kizárólag egy személy képes, és a megtermékenyítés között. A szexualitás építi az emberi személyiséget, és egész lényét áthatja. Az ember vagy férfi, vagy nő. Ez mind testi, mind szellemi értelemben érvényes. A szexualitás így egész személyiségét áthatja. Nem önmagáért van, hanem arra irányul, hogy kapcsolatot alakítson ki az egyes személyek között. Azzal, hogy nem izolált, hanem nyitott a másik személy felé, feléje irányul. Kölcsönös szexuális kapcsolatuk ezért több mint egyszerű biológiai egyesülés. Személyek közti párbeszédről van szó, amely az életadásban nyilvánul meg.
Az ember, mint emberi személy, a férfi és a nő szexuális kapcsolata folytán kap életet és születik meg a házasság kötelékében, tehát emberi cselekedet révén. Az embernek joga van arra, hogy a házasság kötelékében élő férfi és nő szeretetéből szülessék meg, és nem kémcsőben méltatlan módon (in vitro). Ezért a mesterséges megtermékenyítés erkölcsileg nem megengedett.
A nő testén kívüli ilyen jellegű megtermékenyítés az emberi embriókkal való biológiai vagy genetikai manipulációkra ad lehetőséget. Megsérti az emberi személy azon jogát, hogy házasságban és házasságból foganjon és szülessék meg. A megtermékenyítés ilyen jellegű értelmezésének, és az emberi méltóság súlyos megsértésének kell ezért minősíteni a klónozást, amely az emberi lény szaporodásának nemiséget és szexualitást kizáró módját jelenti.
Önmagában véve akármilyen nemes cél vagy jó szándék nem elegendő arra, hogy erkölcsi szempontból megengedhetővé tegyen bármilyen eszközt, amelyet a biotechnológia felkínál. Az, ami technológiailag megoldható, nem minden esetben megengedhető erkölcsileg is.
Az ember, mint személy nem találhatja meg önmagát másként, mint a nagylelkű önátadásban (vö. GS, 24). Ez az önátadás, amely minden személy sajátja, a házastársi kapcsolatban mutatkozik meg, konkrétan a kölcsönös szeretetet kifejező házastársi aktusban. A személynek sajátossága a gyermek utáni vágy, és a válasz igénye a kérdésre: miért legyen gyermekem? És ez már egy alapvető etikai kérdés. A gyermeket célként kell akarni, nem eszközként. Joga van szeretetből születni, és a szerető bánásmódra. Ebben az értelemben azt is mondhatjuk, hogy a szülőknek nincs joguk a gyermekre. Az emberi élet létrejöttének legalapvetőbb oka nem a házastársak kölcsönös szeretete, hanem az Istennek, az Atyának és Teremtőnek a szeretete. A házastársak szeretete csak ennek a visszhangja, és a benne való együttműködése. Így a kölcsönös házastársi szeretet magába az isteni szeretetbe oltódik. Ez indokolja azt, hogy az emberi élet átadása a házasság jellegével és cselekedeteivel megegyező módon történjék.
Az élet átadásával kapcsolatban a szülők néha még a gyermek megszületése előtt felteszik a kérdést: milyen lesz az életminősége? Azt mérlegelik, hogy egy olyan gyermek, akinek bizonyos hiányosságai vannak, megszülessék-e. Bizonyos esetekben úgy döntenek, hogy az olyan gyermek, akinek fogyatékosságai vannak, ne éljen, nem méltó az életre, mert mind a szüleinek, mind a környezetének terhére lesz. Ezért a terhesség megszakítása mellett döntenek, amely az emberi lény megfontolt és tudatosan elhatározott megölése még a megszületése előtt, tekintet nélkül az életminőségére.
A megtermékenyítés méltósága
Vannak olyan házastársak is, akik minden áron gyermeket akarnak. Ezért a mesterséges megtermékenyítés mellett döntenek.
A mesterséges megtermékenyítést alkalmazó kísérleteknél olyan embriókat használnak, amelyeket kémcsőben termékenyítettek meg. Az ilyen embriók is emberi embriók, vagyis ugyanaz a méltóság illeti meg őket, mint az emberi személyt, és így joguk van az életre létezésük első pillanatától kezdve. Erkölcstelennek számít emberi embriókat szabad rendelkezésű „biológiai anyag” céljából előállítani. Az ilyen embriók nagy része nem kerül be a nő testébe, sokat megsemmisítenek, mert nincs szükség rájuk. Tudni kell azt is, hogy a nő testébe beültetett embriók több mint 80 százaléka elpusztul. Az embriók ilyen mértékű megsemmisülésére, vagy feláldozására még a legjobbnak tartott mesterséges megtermékenyítést végző intézetekben is sor kerül. És így, amint a művi abortuszt elítéli az Egyház, ugyanúgy megtilt minden támadást ezen emberi lények ellen (vö. Donum vitae I,5).
Az embert nem lehet előállítani, mert az ember nem valami féle anyag. A gyermektelen házaspároknak az örökbefogadást ajánlja az Egyház.
Test és lélek
Az emberi személy a test és a lélek egysége. Az emberi testnek a női petében és a férfi ivarsejtben van az eredete. Ezek egyesüléséből jön létre az új emberi lény az ő saját életciklusával.
Ez a pillanat az emberi lélek keletkezésének időpontja is, amelyet Isten akkor közvetlenül teremt. Ez az ember, az emberi személy fogantatásának pillanata. Az embert, mint személyt, ekkor teremti Isten a saját képmására és hasonlatosságára (vö. Ter 1,27).
A mi testünk és lelkünk az örök dicsőség részére teremtetett. Szent Pál tanítása alapján erre az Úr eljövetelekor kerül sor, ha Krisztuséi leszünk (vö. 1 Kor 15,23). Ebben példakép számunkra a mennybe fölvett Szűz Mária. Ő egészen Krisztusé volt. Arra tanít minket, hogy tiszteljük az emberi testet, és az emberi személy méltóságát és szentségét.
Szlovákia püspökei
Felvidék Ma
