A Szlovák Testvériség honlapján bejelentette, hogy a roma terror elleni következő akcióját augusztus 22-én a kelet-szlovákiai Korompán tartja meg. A szélsőséges megmozdulás ellen békés, tiltakozó felvonulást tart az Új Szabad Szlovákia nevű szervezet.

A Szlovák Testvériség nevű szervezet roma terror elleni tüntetését múlt szombaton Szentmihályfalván a rendőrség erőszakkal oszlatta szét. A szélsőjobboldali szervezet ugyanakkor már jelezte, hogy ismét romaellenes demonstrációt kíván szervezni, amelyet a kelet-szlovákiai Korompán tartana meg.A korompai hatóságok azt állítják, hogy egyelőre nem kaptak értesítést a rendezvényről. A szervezet ezúttal Csehország, Magyarország és Lengyelország állampolgárait is felszólította, hogy vegyenek részt az akción. Mivel egyre több szélsőséges megmozdulásra kerül sor, ezért több civil szervezet  erőszak elleni békés demonstrációt kíván szervezni. Az Új Szabad Szlovákia nevű civil szervezet pénteken, Eperjesen tart békés tiltakozó felvonulást “az erőszak különböző formái ellen” – közölte Radovan Novotny, a szervezet egyik vezetője. A rendezvényt hivatalosan bejelentették, s a kelet-szlovákiai város polgármestere és a rendőrség már kiadta a szükséges engedélyt.”Eperjesnek érdeke, hogy a megmozdulás békés legyen, illetve, hogy az idegengyűlölet és a szélsőségesség semmilyen formája ne jelenjen meg a városban” – közölte a megbeszélések után Katarína Pirohová, a városi hivatal szóvivője. Az Új Szabad Szlovákia hívei az eperjesi buszmegállónál találkoznának, és a városközpontban lévő Záborský Színház épületéig akarnak menetelni. A szervezők más szélsőséges és nacionalista szervezetet is felszólítottak a részvételre.

Felvidék Ma, sme.sk, VZS