Sok határon túlra szakadt magyar ember számára jelentett feledhetetlen élményt, amikor az ún. státustörvény megalkotóinak jóvoltából átvehette a Szent Korona jelképével díszített magyar igazolványt.
Miért is ennyire fontos számunkra a Szent Korona? Azért, mert nem múzeumi tárgy, egykori koronázási kellék vagy a dicső múlt megőrzött emléke – mint ahogy azt sokan, magukat magyarnak mondó emberek is gondolják. A Szent Korona a keresztény magyar közösségnek, nemzetünk egységének a szimbóluma.
A Szent Koronára azonban nemcsak szimbólumként tekinthetünk, hanem az ún. Szent Korona-eszme értelmében benne nyilvánul meg a magyar nemzet fölött gyakorolt hatalom teljessége. Azt fejezi ki, hogy a hatalom megtestesítője, a legfőbb hatalom alanya a Szent Korona, amely erejét, hatalmát a nemzettől kapja, és az uralkodó valójában a Szent Koronától kapja azt a hatalmat, amelyet azután meg is oszt a nemzettel és megosztva gyakorolja.
De vajon mit is jelent koronánknak ez a “szent” jelzője? A Szent Korona (sacra corona) nem egy szentnek nyilvánított, vallási fogalom, hanem az Egyház által szentté avatott s a magyar nép által szentekként tisztelt királyaink által viselt, általuk mintegy megszentelt, a hagyomány által szentnek (sacra) tekintett évezredes jelvénye a magyar államiságnak. Nem az uralkodó, hanem az ország Szent Koronája tehát a magyar állam folyamatos fennállásának a jelképe. Nem „sacra regum corona”, hanem „sacra regni corona” (vö.: Dr. Zétényi Zsolt: A Szent Korona – a magyar nemzet jelképe és őrzője).
A Szent Korona története, csakúgy, mint magyar népünké, viszontagságokkal teli. A történelem viharaiban számtalanszor akarta megsemmisíteni az ellenség: menekítették a törökdúlás idején és Windischgrätz seregei elől. A XX. század diktatúrái is szívesen megszabadultak volna a Szent Koronától. Már 1918-ban, az ún. „őszirózsás forradalom“ idején terjesztettek a megsemmisítésére buzdító röplapokat. A Károlyi-féle nemzetárulók regnálása idején feloszlatták a koronaőrséget, és megszüntették a koronaőri intézményt. Kun Béla, a Tanácsköztársaság véreskezű vezetője egy müncheni ószeresnek akarta eladni a Szent Koronát 100 000 frankért…
Jelképes epizódja a Szent Korona sorsának a csehszlovák kormány 1946. április 10-én a nagyhatalmaknak átadott jegyzéke, amelyben a trianoni határ megváltoztathatatlanságának elismerését, a magyar nemzetiségűek Csehszlovákiából való áttelepítését, a pozsonyi hídfő átadását és „Szent István koronájának, a revizionizmus jelképének” az Egyesült Nemzetek Szervezetének Múzeumába való elhelyezését követeli.
A II. Világháború végének közeledtével a szovjet megszállók és csatlósaik elől a Szent Koronát Ausztriába menekítették, majd 1978-ig az Egyesült Államokban őrizték. Ekkor adták vissza Magyarországnak, ahol először a Nemzeti Múzeumban, majd a millenniumi évtől kezdve a Parlamentben helyezték el.
Ma sem mindenkinek tetszik azonban, hogy a Szent Korona méltó helyére került. A nemzetidegen elemek továbbra is megsemmisítendő célpontnak tekintik Szent Koronánkat. Féktelen gyűlöletükről tanúskodnak az olyan, balliberális médiában megjelent cikkek, amelyekben micisapkának gúnyolják szent ereklyénket. Néhány éve egykori vezető – ma már bukott – politikusok azt is kilátásba helyezték, hogy a magyar igazolványokról is eltüntetik a Szent Korona szimbólumát, mivel az „irredenta jelkép”, amely sértheti a szomszédos népek érzékenységét…
A Szent Korona és népe azonban mindig átvészelte a történelem viharait. Nem tudták megsemmisíteni a sötétség erői, mert fénye mindig utat mutatott nemzetünknek, hogyan meneküljön meg a pusztulástól. Ne feledjük: Csak akkor maradhatunk meg kereszténynek és magyarnak – a külső és belső ellenség támadása közepette is – ha ma is a Szent Korona tanításának útmutatását követjük!
ThDr. Karaffa János, felsőtúri plébános, a Pázmaneum elnöke
Felvidék Ma
