A Fidesz szerint Szlovákia és Robert Fico szlovák kormányfő azért merte kitiltani Sólyom László köztársasági elnököt pénteken Szlovákiából, mert a magyar kormánynak nincs semmilyen tekintélye – jelentette ki Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője hétfőn Budapesten. Szijjártó hangsúlyozta: a legszomorúbb, hogy Robert Fico pénteken telefonon megígérte Bajnai Gordon magyar miniszterelnöknek Sólyom László védelmét, majd néhány perccel később a szlovák kormányfő bejelentette, hogy a magyar államfő nem léphet be Szlovákiába. A fideszes politikus szerint egy erős magyar kormánnyal és erős Magyarországgal „nem mernének packázni” a szomszédai.

„Fogalmuk sincs az Európai Unió lényegéről”

Ugyanakkor Szijjártó hozzátette: mára az is teljesen nyilvánvaló, hogy Szlovákiának „fogalma sincs az Európai Unió lényegéről és közös értékrendjéről”. Az ellenzéki politikus elmondta: a következő magyar kormánynak a közös tisztelet mentén kell majd újjáépítenie a magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatokat.

A külügyminiszter berendelte a szlovák nagykövetet

Hivatalába kérette Balázs Péter külügyminiszter Szlovákia budapesti nagykövetét hétfő délután. A tárcavezető Sólyom László köztársasági elnök pénteken meghiúsult révkomáromi látogatásáról tárgyal Peter Weissel. A Külügyminisztérium sajtóirodája kora estére ígért tájékoztatást az ügyben.

Balázs Péter külügyminiszter azt ígérte: a kitiltást tágabb nemzetközi közösség előtt is szóvá fogja tenni.

Felvidék Ma, FH