Rózsahegyen emlékeztek meg augusztus 16-án Andrej Hlinka halálának 71. évfordulójáról. A megemlékezésen a Szlovák Nemzeti Párt képviseletében Anna Belousová szólt a jelenlevőkhöz, mivel Ján Slota nem érkezett meg.
Az SNS alelnöknője szerint Hlinka munkásságának és közbenjárásának köszönhető, hogy saját állammal és parlamenttel rendelkezik a szlovákság, ahol például olyan törvényt is elfogadhatnak, mint az államnyelv védelméről született törvény.
Beszédében Magyarországot és a magyar politikusokat támadta, akik szerinte még mindig nem tudják elfogadni, hogy már nem létezik Nagy-Magyarország és Szlovákia önálló állammá alakult és saját különálló politikát folytat.
Belousová a globalizmust is veszélyesnek tartja, ezáltal nehezebb a mai ember élete és a nemzeté is, hiszen a média segítségével szeretnék eltörölni azokat, hogy az összegyúrt embereket jobban lehessen irányítani és befolyásolni.
Magyarországon a kialakult helyzet a szélsőséges irányzatoknak kedvez – mondta a magyargyűlölő politikusnő. Szerinte sokan szeretnék látni az országon belül és határain kívül is Szlovákiát hasonló helyzetben, mint Magyarország. Sokan szeretnék bomlasztani és megosztani a nemzetet, de ez szöges ellentétben áll Hlinka üzenetével.

A rendezvényen közel háromszázan lehettek, jobbára a Szlovák Nemzeti Párt szimpatizánsai.

Felvidék Ma