Molotov-koktélokat dobtak ismeretlenek szerda hajnalban a szlovák nagykövetség budapesti, Stefánia úti épületére. A palackok nem gyulladtak meg, anyagi kár nem keletkezett.

A Budapest Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletes (BRFK) elmondta: a külképviseletre dobott gyújtópalackok nem gyulladtak meg, anyagi kár nem keletkezett, a rendőrség rongálás miatt indított eljárást. Papp Péter tájékoztatása szerint a rendőrség őrzi az épületet, és nagy erőkel megkezdte a gyanúsítottak felderítését.
A Stefánia úti épület előtt fémkordonokat állított fel a rendőrség, és négy rendőrautó áll a külképviselet előtt. Bűnügyi technikusok nyomokat rögzítettek a kerítésen belül, és 8-10 civil ruhás nyomozó is a helyszínen van. Az ügyben a BRFK szervezett bűnözés elleni főosztálya rongálás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást és nagy erőkkel megkezdte az elkövető felderítését.

* * *

Magyarország: A Köztársasági Elnöki Hivatal közleményben tudatta: Sólyom László a lehető leghatározottabban elítéli a támadást. “Az államfő meggyőződése szerint az ilyen erőszakos cselekmények soha, semmilyen körülmények között nem elfogadhatók, és rendkívül károsan befolyásolják országaink kapcsolatát. Sólyom László reméli, hogy a magyar hatóságok minél hamarabb kézre kerítik az elkövetőket, akiknek az igazságszolgáltatás előtt kell felelniük tettükért” – írták.

* * *

Szlovákia: A külügyminisztérium nagy nyugtalansággal tekint erre az incidensre, amelyet egyedi bűncselekménynek tart” – jelentette ki szerdán Peter Stano, külügyminisztériumi szóvivő. A minisztérium szerint ez az elítélendő támadás is jelzi, hogy fokozott érzékenységgel kell kezelni a szlovák-magyar kapcsolatokat. Pozsony ugyanakkor ismételten hangsúlyozza, hogy “szükség van a szlovák és a magyar politikusok közti normális kétoldalú párbeszédre minden szinten”.

A bűncselekményt a Magyar Koalíció Pártja is elítélte

– mti, Felvidék Ma