Szlovákia helyzete miatt aggódik a külföldi gazdasági sajtó – napokban megjelent elemzések Szlovákia nehéz helyzetét ecsetelik, helyi vélemények szerint rosszkor vezették be az eurót. A külföldi lapvéleményeket a Magyar Rádió internetes portálja összegzi. Saját sikerének áldozata – ez a címe a The Financial Times múlt heti elemzésének Szlovákiáról, amelyet Közép-Európa vezető tigriseként emlegettek az elmúlt időszakban. Az írás szerint az ország akár visszaeshet korábbi sereghajtó szerepébe. A brit üzleti lap elemzésében szereplő megállapítás persze csak egy vélemény, de néhány, a napokban nyilvánosságra került adat erősen megtámogatja. Például az, hogy a költségvetés hiánya egy év alatt 45-szörösére növekedett: az év első hét hónapjában meghaladta a 900 millió eurót.

Szlovákia helyzetéről a világ egyik vezető hitelminősítője, a Standard & Poor’s kelet-közép-európai szakértője, Kai Stukenbrock azt mondja: a szlovák gazdaság nagyon jól teljesített az elmúlt 5-6 évben, a legmagasabb növekedési ütemet 2007-ben láthattuk, amikor a GDP 10 százaléknál is nagyobb mértékben gyarapodott. „Ez lényegesen jobb volt, mint bármely más országé a régióban, akár Cseh- vagy Lengyelországban, akár Magyarországon. De ahogy Szlovákia ki tudta használni a világgazdaság növekedési időszakát, ugyanúgy most a súlyos recesszió sújtja” – magyarázza az elemző.

Szlovákia gazdaságát erősen húzta az autóipar, ám most pont ez az ágazat került nagyon nehéz helyzetbe. Ennek eredményeként nagyon komoly visszaesésre számítunk Szlovákiában idén. „Úgy számolunk, hogy a hazai össztermék 6,5 százalékkal zsugorodhat, ami a Magyarországra jósolt 6 százaléknál is komolyabb, nem is beszélve Lengyelországról, ahol egy százalékkal eshet vissza a GDP ebben az évben” – teszi hozzá Kai Stukenbrock. Ebben az értelemben, Szlovákia számára az euró akadály lehet, hiszen például sokkal drágábbá teszi a munkaerőt külföldiek számára.A szakértő az euró bevezetésének felemás jellegére hívja fel a figyelmet. „Az euró Szlovákia adósság besorolását az euró jócskán javította és javítja.”

„A reálgazdaság szintjén az euró elveszi Szlovákiától a kiigazítás egy lehetséges eszközét, az árfolyamot. A mostani válságban azt láthattuk, hogy különösen azokban az országokban, ahol az árfolyam rugalmas, ott segít fenntartani az export versenyképességét, a gyengébb valuta ugyanis olcsóbbá teszi külföldön az adott ország árucikkeit” – világosít fel a S&P munkatársa. Mint mondja, a kiugró szlovák fejlődés több tényezője változatlanul adott: ilyen a magas termelékenység, a relatív alacsony bérek, a rugalmas munkaerőpiac, és ezek továbbra is hasznot hoznak az országnak. „Ugyanúgy nagyon sokat profitál Szlovákia az előző kormány által megtett reformokból, a társadalombiztosítás átalakításából, a munkát terhelő adók csökkentéséből. Ezzel együtt azonban vannak bizonyos szerkezeti gyengeségek is. Például Szlovákia rendkívüli mértékben ráutalt az autóiparra, ami a növekedés nagyon komoly motorja volt az elmúlt időszakban. Most viszont ennek árnyoldalát érzékelik, hiszen az autóipari termelés zuhan. ez pedig sokkal inkább befolyásolja Szlovákia gazdasági mutatóit, mint más országokét. De még egyszer Szlovákia sikere nem csak a most válsággal küzdő autóipar eredménye volt, ott vannak a már említett reformok az adó és társadalombiztosítási rendszerben, köszönhetően a nagyon pragmatikus és reformorientált korábbi kormánynak.”

Náray Balázs, MR, Felvidék Ma

Kapcsolódó cikk:
Kiscica lett a tátrai tigris