Honlapunkon az utóbbi napokban élénk véleménycsere mutatkozik a komáromi MKP helyi és járási szervezetével kapcsolatban. Nem vagyunk egyedül, a Dunatáj regionális lap mai mai számában a pati Szabó Olga is kifejtette véleményét. A következőkben az ő írását közöljük.
Amikor Bastrnák Tibor, Bastrnák Sándor, Becse Ottó, Csóka Lajos és Hortai Éva elhagyták a Komáromi MKP Járási Elnökségének tanácstermét, mindannyian éreztük, hogy a harc folytatódik. Még pedig olyan harc, ahol nem lesznek győztesek. Mert a testvérháború nem a győzelemről szól.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy az MKP-n belül a MOST-Híd megalakításáig nem voltak ütközetek. Három olyan pártot egyesítettek 1998-ban a választási küszöb felemelése miatt, amelyek értékrendje, elképzelése, stratégiája és támogatottsága nagyon különbözött egymástól. De akkor a média olyan közhangulatot teremtett, olyan mértékű egyesülési elvárást – a kampányba fektetett jelentős ráfordítás segítségével –, hogy megszavaztuk az egyesülést. Igaz, nem én voltam az egyetlen, aki azt mondta a nagy egymásra borulás után, hogy ennek még meglesz a böjtje.
Aztán a legkisebb támogatottsággal rendelkező párt megszerezte a hatalom 90 % -át, és igyekezett kiszorítani onnan másokat. Így aztán főleg a személyi érdekekről, a hatalomban való részvétel anyagi kihasználásáról szólt az a 8 év, amit az MKP kormányban töltött. Annál is inkább, mert kormányba lépés előtt köteleztük magunkat arra, hogy nem nyitjuk meg a Beneš-dekrétumok kérdését.
Nagyon igazságtalan lennék azonban, ha nem említeném meg azt, hogy magyar emberek kerültek jól fizető közszolgálati állásokba, magyarok által lakott falvakba jutott el a gáz-, víz- és csatornahálózat, létrejött a Selye János Egyetem, jobb volt magyarnak lenni. De nem épültek itt, az ország magyar lakta vidékein gyorsforgalmú utak, ipari parkok, nem jöttek létre új munkahelyek, nem fejlesztették azt az infrastruktúrát, ami a gazdasági fellendülést elősegítette volna.
Aztán amikor 8 év után az új kormánykoalíció kereste a szövetségeseit, az MKP állítólag nem elégedett meg azokkal a tárcákkal, amelyeket az előző időszakban vezetett, hanem szerette volna a Közlekedési Minisztériumot is. Ez pedig már sok volt a leendő szövetségeseknek. Kerestek, és találtak más pártot, ami kevesebbel is beérte. A szlovák nemzetit.
Sajnos, a regionális politika területén sem voltunk sem szerényebbek, sem sikeresebbek. Amikor 2001-ben letettük az esküt az első nyitrai kerületi képviselő-testületben, azt reméltük, hogy végre egy magyar többségű önkormányzat jött létre, ahol a költségvetés erejéig teljesen függetlenek lehetünk. Itt volt a lehetőség a magyar autonómia létrehozására, itt volt a lehetőség arra, hogy megmutassuk, hogyan kell kormányozni a helyi kisebbségek jogos igényeit figyelembe véve.
Aztán kiderült, hogy nagyon kevesen láttuk meg az autonómia lehetőségét, mások inkább csak a lehetőséget arra, hogy elegánsan és gátlás nélkül játsszák át a közvagyont magánkézbe. Egyenes eladással, előre meghatározott személyeknek, előre meghatározott áron. Igy került a komáromi kórház, a vágsellyei épületek, a lévai ingatlanok ebek harmincadjára. Az az elv, miszerint, „ha nem lopjuk el mi, majd ellopják mások“ amit Fehér Miklós hangoztatott, nagyon megbosszulta magát.
Gondolom, a mindent megszavazó képviselők meg voltak elégedve, elvégre Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Akik pedig nem illettek bele a képbe, azokat alapszabály-ellenesen levették a választási listáról, sőt, még kizárásukat is kezdeményezték.
Nem az volt a gond, hogy egyesek elherdálták a közvagyont, visszaéltek a közbizalommal, hanem az, hogy valaki el merte ezt mondani Az MKP Országos Tanácsa nem engedte kizárni őket, igaz, nem vonták felelősségre azokat sem, akik az egyenes eladásokat kezdeményezték és megszavazták, meg azokat sem, akik további anyagi jólétüket a szociális intézmények nonprofit szervezetek általi üzemeltetésétől remélték. Itt jegyzem meg, hogy ezeknek az embereknek a jelentős része már kilépett az MKP-ból, és átment a MOST-ba. De azok közül, akik kis emberként, bizottsági tagként kiszolgálták őket, többen még mindig az MKP-ban vannak és érvényesülni akarnak.
Tehát voltak ütközetek már akkor is, amikor kívülről minden szépnek látszott.
Emlékszem, amikor Duray Miklós a gazdasági lobbi ellen szólal fel az OT-n. Nem volt foganatja. Sok embernek kellett megtapasztalnia a pénz hatalmát, nagyon sok igaz embert állítottak félre, míg eljutott az emberek tudatába, hogy nem jó irányba megy ez a párt. A nagy áttörés Csáky Pál megválasztása volt az MKP elnökévé.
Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy az elnökválasztás mindent megoldott. Ott maradtak az elnökségekben, a pártban azok az emberek, akik csendben, de állhatatosan dolgoznak azon, hogy ez a párt sikeres ne lehessen. Azt pedig tudjuk jól, hogy nincs rosszabb a házi tolvajnál és a belső ellenségnél.
Amikor már egyértelmű volt, hogy a Bugár nem képes a vereséget feldolgozni, amikor a pártot módszeresen járatták le azzal, hogy kiléptek a frakcióból, az MKP elnöksége még mindig tárgyalni akart. Még akkor is tárgyaltak, amikor a Bugárék már levédették a MOST-Híd címet.
Mégsem volt elég. Még a Fiastyúk az égről az összes csibéjével sem lett volna elég.
Megalapították a MOST-ot, és elmentek. A gond az, hogy itt hagyták köztünk az embereiket, akik azon fognak dolgozni, hogy azt a közösséget, amely olyan nehezen jött létre a pártegyesítéskor, darabjaira zúzzák szét. Azt sulykolják a fejünkbe, hogy az MKP-nak és a MOST-nak együtt kell működnie, mert csak úgy lehetnek eredményesek. Együtt. Persze, jól bevált a 10 évvel ezelőtti forgatókönyv: akkor az Együttélés hátán az MKDM segítségével ment be az MPP a hatalomba, és vitt mindent. Azt hiszik, ezt még egyszer végig csináltathatják velünk.
Hát nem. Aki nem vak, láthatja, aki nem süket, hallhatja, hogy mire megy ki a játék.
Ők akartak menni, Isten velük. Bízzanak csak a zsolnai választókban, akik röhögve adták aláírásukat az új magyar párthoz. Bízzanak csak azokban az emberekben, akik annak idején segédkezet nyújtottak a közvagyon lenyúlásához, de nézzék el nekem, ha alaposan meggondolom, hogy kiben bízom.
– Nem bízok Szabó Bélában, -aki a nyitra megyei bizottsági tagként asszisztált a közvagyon szétlopásához, akit Bastrnák Tibor ajánlott alpolgármesternek Komáromban, és a mai napig tőle függ a megélhetése,
– nem bízok Kovács Péterben, aki Bastrnák Tibor bizalmi embere, a városi hivatal vezetője, és megélhetése tőle függ,
– nem bízok Fehér Csabában, mert saját érdekeinek megfelelően hol felfüggesztette, hol szüneteltette a párttagságát, ill. a városi MKP-frakcióban levő tagságát, és mert nevével kapcsolatban felmerült a pénzügyi visszaélés gyanúja, melynek kivizsgálása tudomásom szerint folyamatban van,
– nem bízok Andruskó Imrében, aki olyan nyilatkozatokat tesz és olyan vehemenciával áll ki kétes emberek mellett, ami az az én szememben a MOST támogatásának számít, akinek a neve felmerült a vízvagyon üzemeltetésének kétes eladásával kapcsolatos beadványban,
nem bízok senkiben, aki arról a szocializmus alatt belénk sulykolt téveszméről beszél, hogy a nemzetiségek a híd szerepét töltik be.
Ezért kérek mindenkit, hogy jól gondolja meg, hogy kit támogat. Nagyon kellemetlen lenne, ha a kerületi választások után az MKP néhány, a kerületi parlamentbe bejutott jelöltje hirtelen rájönne, hogy ő inkább mégis mostos, és a továbbiakban az ő színeikben politizálna. Valljuk be, ennek a helyzet mai állása szerint, elég nagy az esélye….
Dunatáj
