Nem fogja egy csapásra megszüntetni a két szomszédos ország közti legutóbbi feszültséget a miniszterelnökök csütörtöki találkozója. Mégis, a legjobb esetben egy enyhülési szakasz kezdete lehet, ha a kormányfőknek sikerül közös érdekeken alapuló párbeszédet elindítani – vélekedett a Der Standard budapesti tudósítója.

A magyar miniszterelnök már tett egy lépést ebbe az irányba a Sme című szlovák lap hétfői számában közzétett írásával, amelyben a jószomszédi kapcsolatok helyreállítását szorgalmazta – állt a liberális lap cikkében. A válságtalálkozó előtt is folytatódnak a kölcsönös szurkálódások – írta alcímében a konzervatív Die Presse. Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter úgy nyilatkozott: megértést, felelősséget és építő szellemet vár a tárgyalásoktól, “ezek ellenkezőjéből már több mint elég volt” – idézte fel a lap tudósítója. Valóban olyan rossz a hangulat a találkozó előtt, hogy még az állítólagos békülési gesztusok is csak olajat öntenek a tűzre – írta.
Bajnai közvetlenül a találkozó előtt megjelent cikkével felháborodást váltott ki, a levélben a szlovák félre hárított minden felelősséget, úgy, mint amikor a gyerekek az mondják: “én nem akarok veled veszekedni, te veszekszel mindig velem” – vélekedett a szerző. A két országnak együtt kell megoldást keresnie a gazdasági válság hatásaira és a szélsőségesség terjedésére – idézte fel a magyar kormányfő írását. Néhány sorral később azonban – írta a tudósító – Bajnai a vitatott szlovák államnyelvtörvény eltörlését szabta az együttműködés előfeltételeként, amikor azt javasolta: első lépésként
Szlovákia emelje vissza az európai normák szintjére a törvényt. A
konzervatív lap szerint még inkább semlegesíti Bajnai megbékélési
gesztusának hatását, hogy a magyar kormányfő úgy vélekedett, “már a szlovák kormány összetétele is alapvetően gátolja a megbékélést, mert (a koalícióban) részt vesz a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amelyet a magyar miniszterelnök a szélsőjobboldali magyar Jobbikhoz hasonlított”. Ez – vélekedett a szerző – , ahogy várható volt, ismét az SNS-elnök Ján Slota malmára hajtotta a vizet, Slota diplomáciai jegyzék kibocsátását követelte a szlovák külügyminisztertől. Ezzel végérvényesen utópisztikussá válhat Lajčák kívánsága, hogy legyen kedvező a tárgyalás légköre – írta a Die Presse.

Felvidék Ma, MTI