A legnagyobb magyarországi párt, a Fidesz jogi és anyagi segítségben részesíti a nyelvtörvény miatt büntetett felvidéki magyarokat. Erre ún. telefonos “zöldszámokat” is létrehoztak.

Ezt a Somogy megyei Kötcsén zárt körben megrendezett Polgári Pikniken mondta Balog Zoltán, a rendezvényt szervező Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Mint mondta, kifizetik a pénzbüntetését, illetve jogi segítséget adnak azoknak a magyar nyelv használatáért megbüntetett szlovákiai magyaroknak, akik jelentkeznek a Fidesz Új Demokrácia Központjának ingyenesen hívható telefonszámai egyikén. A három zöldszámot (+36-1-555-2008, +36-1-555-2009, +36-1-555-2010) a pikniken ismertették.

A pikniken a Fidesz már a parlamenti választásokra is készült, melyek 2010 tavaszán lesznek. Az ellenzéki párt elnöke, Orbán Viktor a találkozó záró előadásaként elmondott beszédében hangsúlyozta: Magyarországon ma jobboldali konjunktúra van, de ha az országgyűlési választás után mindössze “ellenkormányzást” hoznak létre, akkor visszajön az a duális erőtér, ahol az egymásnak feszülés a legfontosabb. Orbán Viktor szerint a baloldal hatalompolitikai rendszere összeomlott, mert finanszírozhatatlanná vált, így a neoliberális értékekre alapozott korszak is véget ért. Hangsúlyozta: a neoliberális értékekre alapozott politika sikertelenné tette az országot, de a magyar társadalom a jobboldali értékeket is az alapján fogja megítélni, hogy az azokon alapuló kormányzás sikeressé tudja-e tenni az országot.

MTI, Felvidék MA