Berényi József, az MKP általános elnökhelyettese szeptember 4-én sajtótájékoztatón tiltakozott a Szlovák Posta által kiadott körlevél miatt, amelyet minden szlovákiai postahivatalba megküldtek, s amely kötelezővé teszi a postai alkalmazottak számára a szlovák nyelv használatát a hivatalos érintkezésben.
A levél hivatkozási alapul a 270/1995-ös államnyelvről szóló törvényt említi, miközben – véleményünk szerint szándékosan – nem tesz említést a nemzetiségi kisebbségek nyelvének használatáról szóló törvényről, amelynek értelmében ha a nemzetiségi kisebbséghez tartozó szlovák állampolgárságú személyek egy adott településen a lakosságnak legalább 20%-át alkotják, e településen a hivatali érintkezés során használhatják a kisebbségi nyelvet.

Az MKP a körlevél kiadását az állami tulajdonban lévő Szlovák Posta részéről törvénysértőnek tartja, mert korlátozza a Szlovákiában élő kisebbségek alapvető jogait. Kifogásoljuk, hogy egy állami intézmény anélkül alkalmazza sajátságos módon az államnyelvről szóló törvényt, hogy megvárta volna a kulturális minisztérium módszertani útmutatását. A körlevél ékes bizonyítéka annak – amit az MKP már számtalanszor hangoztatott –, hogy a módosított államnyelvről szóló törvény negatívan befolyásolja a kisebbségek nyelvhasználati jogát.

Az MKP felszólítja Ľubomír Vážny közlekedési és postaügyi minisztert, hogy az említett körlevelet vonja vissza és a nemzetiségi kisebbségek nyelvének használatáról szóló törvénynek megfelelően módosítsa azt.

Felvidék Ma