A hetven éve kitört második világháború mellékszála, hogy a náci Németország oldalán a fasiszta Szlovákia is megtámadta Lengyelországot. Két héttel később a Szovjetunió is csatlakozott a területrabló hadjárathoz. Szlovákiának is területi igényei voltak északi szomszédjával szemben. A szárnysegéd futva tette meg a budai Vár folyosóin az utat 1939. szeptember 1-jén hajnalban a főbejárattól Horthy Miklós magánlakosztályáig. A szokatlan időpont ellenére Magyarország kormányzója fogadta a katonatisztet, majd a telefonhoz lépett, és parancsot adott az ország egész területén a vasúti vágányzárra. Horthy e lépésre azért szánta rá magát, mert ekkor értesült, hogy Németország megtámadta Lengyelországot, és félő volt, hogy Berlin ki akarja eszközölni a magyar közlekedési infrastruktúra felhasználását az invázióhoz.
A vágányzár viszont lehetetlenné tett bármilyen erőszakos behatolást az Ausztria bekebelezése óta szomszédos Harmadik Birodalomból. A követelés jellegű kérés be is futott, de Hitler nemcsak a német csapatok átvonulását akarta elérni, hanem azt is, hogy Magyarország engedje át az akkor már a németekkel szövetséges szlovák egységeket is. Horthy mindkét kérést visszautasította.
Szlovákiának területi követelései voltak Lengyelországgal szemben. Az 1938-as müncheni döntés Csehszlovákia felosztásáról Lengyelországhoz csatolta a már Varsó által 1919-ben is – a lengyel lakosságra hivatkozva – igényelt két kiszögellést: Skalite körzetét, valamint az árvai és az addig szétszakított szepesi terület szlovákiai részeit. Miközben a hitleri csapatok nyugatról támadták a lengyel erőket, Lengyelország déli határait szlovák katonaság lépte át. Ez jelentős lengyel erőket kötött le. A szlovák egységek megszállták a vitatott területeket, és a háború alatt mindvégig segítettek Lengyelország leigázásában.
Szlovákia az 1938-as, Hitler jóvoltából megszerzett látszólagos függetlenségét is hamar elvesztette, mert 1939. március 23-án Németországgal védelmi szerződést írt alá. Ebben a Német Birodalom biztosította Szlovákia önállóságát, Pozsony pedig kötelezte magát, hogy külpolitikáját a berlini kormánnyal, katonai erejének szervezését pedig a német véderővel való együttműködésben valósítja meg. A szlovák állam kezdettől fogva a német nagyhatalmi politika sakkfigurájává vált, és önálló államisága a német külpolitikai érdekektől függött. Az állam élén Jozef Tiso állt, egypártrendszert vezettek be, és csak Andrej Hlinka Szlovák Néppártjának működését engedélyezték. A többi pártot betiltották, vezetőit letartóztatták. A cigányokat kitiltották a városok belső részeiből, és kényszerlakhelyet jelöltek ki számukra. Mindenkit üldöztek, aki nem volt szlovák. A pozsonyi parlament – majdnem egyhangúan – faji törvényeket fogadott el; az egyetlen ellenszavazatot a magyar Esterházy János adta le.
Magyarország a Lengyelország elleni hadműveletek során kulcspozícióban volt. Az 1938-as müncheni konferencia és az azt követő első bécsi döntés után a Felvidék egy részének visszaszerzése mellett elérte Kárpátalja visszacsatolását is. Ezzel 1939 márciusában a honvédség a Vereckei-szorosban kijutott a történelmi magyar- lengyel közös határhoz. A német és szlovák csapatok itt akartak támadni. Közben szeptember 17-én a Szovjetunió, a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékának értelmében, megtámadta Lengyelországot. Ezzel a lengyelek harapófogóba szorultak, így nem volt más választás, mint a közös határon keresztül Magyarországra menekülni. A lengyel hadsereg tagjai és más civil személyek tízezrei érkeztek a semleges Magyarországra. A lengyel menekültek döntő többsége így túlélte a második világháborút.
Felvidék Ma, G. F. P.
