A Markíza televízió mai, Testre szabva című politikai vitaműsorában Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja elnöke és Vladimír Mečiar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) vezetője találkoztak. A fő téma a jövő évben felálló kormányzási lehetőségek megvitatása volt. Abban lényegében egyetértett a két pártelnök, hogy a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nélkül jobb kormánya lenne Szlovákiának.

Csáky Pál legelőször gratulált Ján Figeľnek ahhoz, hogy tegnap megválasztották őt a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnökévé. Emlékeztetett arra, hogy az MKP a KDH-ra szövetségesként tekint, hiszen mindkét párt tagja az Európai Néppártnak. Ennek ellenére elismerte, hogy voltak nézeteltérések a két párt között, mely legmarkánsabban 2006-ban mutatkozott meg, mikor a KDH a kormányból való kilépésével gyakorlatilag szétverte a második Dzurinda-kormányt, melynek az MKP is a tagja volt. Csáky Pál szerint a 2006-os választások utáni legrosszabb politikai választás az volt, amikor Robert Fico miniszterelnök bevette a kormányba a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártot.

Vladimír Mečiar szerint 2006-ban Robert Ficónak nem volt más választása, de azt elismerte, hogy jobb lenne Szlovákia számára, ha csak ketten, azaz a Smer és a HZDS alkotnák a kormánykoalíciót. Ami a jövő évi választásokat illeti, abban is egyetértett a két pártelnök, hogy nem valószínű, hogy egyetlen párt alakít majd kormányt (annak ellenére, hogy a Smer jelenlegi preferenciái 45% körül vannak).

A megyei választásokról szólva Mečiar kijelentette, hogy Nyitra megyében azért szükséges a szlovák pártok összefogása, mert az MKP rendkívül jól mobilizálja ott a választóit, és annak köszönhetően a magyarok arányánál sokkal jobb eredményt képes elérni. Mečiarék önálló megyefőnök-jelöltet állítanak Nyitra megyében, Csáky szerint az is jobb lenne a jelenlegi, a Smer támogatását élvező megyeelnöknél, ám az MKP minden bizonnyal önálló jelöltet állít Nyitra megyében. Csáky szavai azt sejtették hogy hölgy lesz az illető, a műsorvezetőnő erre lecsapott, de Csáky nem mondott konkrét nevet, mivel még folyamatban vannak az MKP járási és kerületi szerveinek ülései, amelyek végül is eldöntik ezt a kérdést. (Nyitra megyében országos szinten azonban csak egyetlen országos szinten politizáló hölgypolitikusa van az MKP-nak, mégpedig Biró Ágnes – szerk. megj.)

A két pártelnök között tartott szimpátiaszavazást (a tévénézők telefonos szavazatai alapján) Csáky Pál fölényesen megnyerte, 1356 szavazatot kapott, míg Vladimír Mečiar csak 718-at.

Felvidék Ma