Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnöknek a Nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tannyelvű Alapiskola tanévnyitóján elmondott beszéde közben többen nemtetszésüknek adtak hangot, néhány szülő tiltakozásul hátat fordított neki.

A Bartók Béla Magyar Tannyelvű Alapiskola 600 diákkal Szlovákia egyik legnagyobb alapfokú oktatási intézménye. Ide érkezett a szlovák nyelvtörvény bevezetésének másnapján Ivan Gašparovič, aki részt vett az iskola tanévnyitóján. Gašparovič a tanévnyitó előtt azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi feszült politikai helyzet ellenére nem politikai gesztust kíván gyakorolni, hanem csak a meghívásnak tesz eleget.
Az iskola tanévnyitójának első hivatalos része az Európai Unió himnuszával kezdődött, amelyet tanulók szavalatai és énekei követtek. Az egész rendezvény két nyelven zajlott. Buzgó Éva igazgatóhelyettes üdvözölte Ivan Gašparovičot és Ladislav Rudický polgármestert, valamint a meghívott vendégeket és a jelenlévő szervezetek képviselőit. Az elnök nevének említésére a résztvevő szülők közül már ekkor többen nemtetszésüknek adtak hangot. Mielőtt a köztársasági elnök elkezdte volna üdvözlő beszédét, az egyik résztvevő hangosan felszólította a többi szülőt, hogy fordítsanak hátat az elnöknek. Felszólítása eredményes volt, mivel öt-hat szülő csatlakozott hozzá, akik végig hátat fordítottak az elnöknek az ünnepi beszéd alatt. Azt a szülőt, amely felszólította a többit, hogy demonstráljanak a elnök személye ellen, rendőrök igazoltatás miatt elvezették a helyszínről.
Sebő Erzsébet, az iskola igazgatója elmondta, hogy az ünnepség kultúrrészét azért készítették kétnyelvűen, hogy megtiszteljék az elnököt, illetve megmutassák neki, hogy a magyar tanulók megfelelő szinten beszélik a szlovák nyelvet. A tanévnyitón csak a magyar olvasókönyveket osztották ki az 55 elsős diáknak. Azokra a tankönyvekre még várni kell, amelyekben egyes földrajzi neveket a magyar mellett szlovákul is fel kell tüntetni. Ivan Gašparovič a magyar alapiskola tanévnyitóját követően a Ján Amos Komenský Szlovák Tannyelvű Alapiskolába is ellátogatott. A felvidéki magyaroknak szánt üzenetét a szlovák alapiskola ünnepségén mondta el: „Ahhoz, hogy megértsük egymást, együttműködésre és egymás beszédének a megértésére van szükség. Ha Szlovákia bármely polgára egyenrangú, egyenértékű életet akar élni a többi állampolgárral, úgy bírnia kell a szlovák nyelvet. ” A szlovák alapiskola igazgatónője Eva Estergályošová elmondta, hogy az intézmény tanárai nagyon nehéz helyzetben vannak az oktatás során, mivel a diákok a szlovák nyelv alapvető kifejezéseit nem ismerik.
A köztársásági elnök előszeretettel vette elő a magyar kártyát az elnök választásakor, illetve nem egyszer nyíltan bebizonyosodott magyarellenessége. A magyarellenessége, illetve az elmúlt hetek feszült politikai viszonyai mellett nem véletlen, hogy a nagymegyeri magyar szülők nemtetszésüknek adtak hangot a látogatása miatt. Marek Trubač, az államfő szóvivője maroknyi részeg jelentéktelen provokációjának minősítette a magyar alapiskolában történteket.

Felvidék Ma,SITA, VZS