A hét legfontosabb eseménye kétségkívül a pénteken sorra kerülő írországi népszavazás, melyen a smaragd sziget lakói a Lisszaboni Szerződés ratifikálásáról, közvetve az Európai Unió jövőjéről döntenek.

Népszavazás

Az elutasító eredményt hozó tavaly júniusi referendum után az Európai Unió állam-és kormányfői jogi garanciákat adtak az íreket leginkább aggasztó kérdésekben, mint például az adózás, a semlegesség és az élethez való jog. Az EU vezetői abba is belementek, hogy minden ország megtarthassa az európai biztosát – szemben az Európai Bizottság létszámát a tagállamok kétharmadára csökkentő Lisszaboni Szerződés eredeti rendelkezéseivel.

A legutolsó felmérések szerint a szavazáson szoros eredmény várható.

A tanácsbeli szavazati rendszer átalakításával, az Európai Tanács állandó elnöki posztjának létrehozásával, a közvetlenül választott Európai Parlament és nemzeti parlamentek jogköreinek bővítésével a Lisszaboni Szerződés célja, hogy az EU működését hatékonyabbá, átláthatóbbá és demokratikusabbá tegye.

Európai Bizottság

Meglena Kuneva, a fogyasztóvédelemért felelős európai biztos hétfőn ismerteti azt a bizottsági javaslatot, amely a zenelejátszók káros hatásaitól védené meg a gyerekeket. Egy tavaly októberben készült jelentés szerint a lejátszók felhasználóinak 5-10 százaléka van kitéve a halláskárosodás veszélyének.

Szerdán a biztosok testülete közleményt tesz közzé az idén tíz éves EU-Latin-Amerika kapcsolatokról.

Európai Parlament

A héten az Európai Parlament szakbizottságai üléseznek Brüsszelben. A költségvetési bizottság első olvasatban szavaz az EU 2010-es költségvetéséhez benyújtott módosításokról, a költségvetési ellenőrzési bizottság pedig a 2007-es kiadások jóváhagyásáról dönt. A foglalkoztatási szakbizottság jelentést fogad el a teherautó-vezetők munkaidejéről, amelyben várhatóan javasolni fogják, hogy az EP utasítsa el az Európai Bizottság javaslatát. A képviselők ugyanis azt szeretnék, hogy az egyéni vállalkozó sofőrök is az uniós rendelkezés hatálya alá tartozzanak.

Tanács

A héten a Tanács egyik formációja sem ülésezik, azonban informális megbeszélések keretében többször is találkoznak a tagállamok illetékes tárcavezetői.

Hétfőn és kedden a védelmi miniszterek találkoznak, akik értékelik az idén tíz éves Európai Biztonság- és Védelempolitikát.

A göteborgi informális megbeszélésen részt vesz továbbá az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is. Tízéves évfordulót ünnepelnek a Hágában összeülő belügyminiszterek is, akik az 1999-ben életre hívott Europol működését tekintik át.

A csütörtöki találkozón szó lesz továbbá a következő évek jogalkotási feladatait összefoglaló Stockholmi Programról és a tagállamok rendőrségi együttműködéséről is.

A hét végén, csütörtökön és pénteken Göteborgban kerül sor a pénzügyminiszterek találkozójára, melyen részt vesznek a tagállamok jegybankjainak vezetői is.
EUvonal