A Plus7dní cikke a SkyEurope légitársaság körüli bizonytalanságok nyomába eredt. A legmegdöbbentőbb az időközben csődöt jelentő légitársaság körül az, hogy még a hivatalos bezárás előtti napon is repülőjegyet lehetett rendelni náluk interneten, mintha semmi baj nem lenne, írja a Plus7dní. A lap szerint nagyjából 280 ezer olyan repülőjegyet adott el a SkyEurope, mely járatok már sosem indultak útnak. Az események ugyanakkor viszonylag gyorsan követték egymást, tudjuk meg a lapból. 2009. június 22-én a légitársaság három hónapos türelmi időt kapott a bíróságtól, felhalmozott adósságai visszafizetésére vonatkozólag. Egy nappal később, a párizsi Orly repülőtér bejelentette, hogy lefoglalja a légitársaság Boeing típusú gépét. Az ok: felhalmozódott adóságok. További két gépüket a szófiai és a bukaresti repülőtéren foglaltak le, hasonló okok miatt. A román közlekedésügyi miniszter egyébként a SkyEurope félmillió eurós adósságáról beszélt a román légitársasággal szemben. Két hónappal később a bécsi repülőtér teljesen beszüntette a légitársaság utasainak fogadását. Ebben a nehéz helyzetben jött a segítség, mégpedig Pozsonyból. Az M.R.Štefánik repülőtér felajánlotta a segítségét a légitársaságnak, melynek gépei egyre gyakrabban a szlovák főváros légikikötőjében landoltak.
A legfurcsább viszont az egészben az, írja a lap, hogy a segítségnyújtás a pozsonyi repülőtér részéről akkor jött, amikor már teljesen nyilvánvaló volt a csődközeli helyzet. A szlovák főváros légikikötőjének legfelsőbb vezetése ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy a SkyEurope rendben fizette a repülőtéri illetéket, holott az összes többi repülőtér arra panaszkodott, hogy adósságokat halmozott fel velük szemben a légitársaság.
Az M.R.Štefánik repülőtér vezetősége elzárkózott a Plus7dní azon kérdése elől, hogy vajon mekkora összeget fizetett ki nekik a SkyEurope illeték gyanánt és hogy fizetett-e egyáltalán. Az erre vonatkozó információk ugyanis titoknak számítanak. Mindössze azt a választ kapta a lap riportere, hogy a „SkyEurope alapjában véve teljesítette a pozsonyi repülőtérrel szembeni pénzbeli kötelezettségeit”, de hogy mit is jelent pontosan az alapjában véve kifejezés, azt nem sikerült megtudnia a cikkírónak.
A SkyEurope Airlines légitársaság történetéről röviden annyit érdemes tudni, hogy 2001 szeptemberében alakult. Összesen 77 útvonalon, 41 célállomásra, 19 európai országba repült 15 Boeing -737-esből álló flottájával. Alkalmazottainak száma több mint 750 fő volt, és 2005. szeptember 27. óta a légitársaságot nyilvánosan jegyezték a varsói és bécsi tőzsdéken. A múlt idő használata már csak azért is indokolt, mert a légitársaság hivatalos honlapjára kattintva a „SkyEurope beszüntette tevékenységét” felirat olvasható.

Felvidék Ma, Plus7dní

Kapcsolódó cikk:
Csődeljárás a SkyEurope ellen, megkezdődött a harc az utasokért
A SkyEurope gépei Bécs helyett Pozsonyban
SkyEurope: elszállhat a kártérítés is