A hét végén, szeptember 26-án kellene játszania a dunaszerdahelyi DAC-nak a nagyszombati Spartak együttesével a városi stadionban. Egyenlőre azonban kérdéses, hogy megvalósul-e a találkozó az előre kitűzött napon, ugyanis akkor még javában zajlani fog a csallóközi vásár. Értesüléseink szerint, mivel aznap lehetetlen alkoholtilalmat bevezetni, ahogy azt a rendőrség kérte, vasárnap szerették volna megrendezni a mérkőzést. Egyenlőre azonban sem a Szlovák Labdarúgó Szövetség, sem a Ligás Klubok Uniója nem tett közzé állásfoglalást a szombati találkozó elhalasztásáról. Szombaton az egyik szlovák kereskedelmi televízióban Ján Packa indulatos hangnemben kifejtette, hogy az adófizetők pénzét nem lehet csak a randalírozó szurkolók megfékezésére elpazarolni. Azt is kilátásba helyezte, hogy nagyon szigorúan ellenőrizni fogják a nézők számát, mert csak annyi szurkolót engednek be a stadionba, amennyi ülőhely van hivatalosan bejegyezve a stadionban.

Nem az első eset, hogy a rendőrség közbeszól. Két hete az ősi rivális elleni, a DAC-Slovan összecsapás maradt el biztonsági kockázatra hivatkozva. Akkor is a dunaszerdahelyi klub volt az utolsó, aki tudomást szerzett róla, hogy elhalasztják a mérkőzést. Most is minden szükséges előkészületet megtettek a dunaszerdahelyiek annak érdekében, hogy bebiztosítsák a rendet a stadionban. Lehet hiába?

Kissé visszás, hogy a rendőrség egységei az idegenbe kilátogató dunaszerdahelyi szurkolókat – akik még sosem randalírozta – óriási készültséggel vezetik a stadionhoz és egészen a bejáratig a nyomukban vannak, addig a pozsonyi vagy nagyszombati drukkerek esetében miért nem tudja ezt a rendőrség bebiztosítani? Vagy esetleg kettős mércét alkalmaznak? Megint a dunaszerdahelyi klubot és a szurkolókat büntetik, hogy kétséges a mérkőzés időpontja. Egyre jobban megfogalmazódik az a nézet, hogy azt akarják elérni bizonyos politikai és gazdasági körök, hogy ellehetetlenítsék a dunaszerdahelyi klubot és a befektetőknek elmenjen a kedve attól, hogy a DAC-ba invesztáljon. Nemzetiségi problémákat kreálnak és utcai harcokról vizionálnak és ezáltal félelmet szeretnének kelteni a szurkolókban és a befektetőkben is egyaránt.

A klub vezetősége még tűr, de nem tudhatjuk mikor szakad el a cérnaszál náluk és mikor a befektetőknél? Vajon lesz-e foci továbbra is Dunaszerdahelyen? A több ezres szurkolósereg csalódott, hogy kedvenc csapatukat különböző politikai játszmák eszközévé tekintik. Csalódottak abban is, hogy tisztességesen fizető állampolgárként, akik adójából a rendőrség is részesül, nem tudják megoldani a rizikósnak titulált mérkőzések lebonyolítását és az ellenfél randalírozó szurkolóinak kiszűrését.

Hogy mire megy ki a játék?

Minél kevesebb szurkolót beengedni, hogy ne gyűlhessenek annyian össze annyian a DAC-stadionban. Pontosítva, minél kevesebb magyar ne jöhessen össze egy helyen! Randalírozó szlovák huligánok miatt a többségében magyar nemzetiségű DAC-szurkolókat bünteti az államhatalom még ily módon is, hogy kedvenc csapatuknak nem szoríthatnak mindannyian a lelátókon. Egyébként a szlovák bajnokság szinte valamennyi fordulójában a DAC otthoni mérkőzésén van a legtöbb néző! Ilyen is csak Szlovákiában fordulhat elő!

Felvidék Ma, Karaffa Attila