A Pátria rádió újabb hallgatója és portálunk olvasója osztotta meg velünk véleményét a Both Enikő-jelenségről:
Az emberek megszokták már, hogy gyakran a sorok között (mögött, előtt, alatt) is rejlenek információk. Nos, a Papp Sándor által korábban, rövid időre felfedezett „szakember”, a Pátria rádió mostani főszerkesztője nemrégen több médiumban megjelent írásában elárulta magát, cikkével bizonyságát adta annak – amit a környezetében mindenki tud -, hogy azért menesztette a tapasztalt munkatársakat, mert azoknak sok dologban más volt a véleményük, mint neki. Ezt azonban – mármint a véleménykülönbséget – sohasem hagyta igazán megbeszélni, felszínre jutni, egyszerűen azért, mert nem tartott értekezleteket, senkivel nem konzultállt, kiváltképp nem a kollektívával, mint egésszel.
A főszerkesztő cikkének „szellemisége” így foglalható össze: „A főnöknek mindig igaza van”. Reméljük nem sokáig lesz ebben a pozícióban, hogy még maradjon valami a Pátriából.
Egyébként jobb, ha nem emlegeti a 20 évvel ezelőtt történteket, hiszen ő arról nem sokat tudhat. Akkortájt inkább a pénzszerzéssel volt elfoglalva. Egy magyarországi cég pozsonyi kirendeltségén titkárnőként dolgozva, éppenséggel nem a rádiózás és a médiaszakma alapjait tanulgatta, míg ugyanakkor, ugyanabban az időben az általa menesztett szerkesztők a múlt rendszer lebontása idején egy új, hallgatható adás „összegrundolásán” és a magyar ajkú lakosság tisztességes és naprakész tájékoztatásán dolgoztak, hogy később, 20 év múlva ő is „bele tudjon ülni a készbe”.
Cikkében támadja az MKP-t, mintha korábban semmi köze nem lett volna hozzá, a párt nem bólintott volna rá rádiós kinevezésére is. Milyen szemérmes. Azt kifogásolja, hogy a párt beavatkozik a rádió belügyeibe. Ez valóban nem jó. Ebben egyetértenénk, ha nem fogadta volna fel a tévéből kikopott Pék Zoltánt és Héger Rudolfot tervei megvalósításához. A közelmúltban szintén az Új Szóban olvashattuk a Komáromban is jól ismert páros egyik tagjának, Pék Zoltánnak az írását, amelyben – nyilván megrendelésre – foggal-körömmel védelmezi új kenyéradóját. Vajon miért? Aki nem amnéziás, tudja, hogy a giccsguruk évek hosszú során át az MKP imázsának fényezői, rendezvényeinek, választási kampányának szervezői voltak (nem pusziért), s talán még azok ma is, ha csak át nem mentek a jobb anyagiakkal kecsegtető Hídba. De ez majd kiderül. Jó munkát nekik!
A főszerkesztő krokodilkönnyeket ejt az elbocsátottak miatt, pedig menesztésük nem a rádió szlovák vezetése, hanem kizárólag és egyedül az ő „ötlete”, javaslata volt annak alapján, kire miért haragudott meg éppen. Köztudomású, hány javaslat, névsor született meg általa, eddigi rövidke „pályafutása”alatt, különböző szerkesztők nevének variálásával. Szinte nem is volt ember, aki korábban ne szerepelt volna valamely listáján.
Ezért skizofrén elmére utal a következő mondat is a cikkéből: „Néha fájdalmas döntések sem elkerülhetőek. Ezek közül egy kolléganő elbocsátását kiemelném, amely döntés sok álmatlan éjszakát okozott. (…). Ő azonban nem tudott igazodni az én szakmai elképzeléseimhez, és egy ideig két dudás játszott egy csárdában. Mikor már túl nagy volt a hangzavar, döntenem kellett. Vagy a programom teljesítésére szavazok, vagy a végtelen viták árnyékában fogok toporogni egy helyben.” Magyarán: akinek más a véleménye, az pusztuljon. Egyébként az emlegetett kolléganő volt az, aki Both Enikő felkérésére az új műsortervezetet kidolgozta számára, vagyis a fentebb emlegetett „szakmai elképzeléseit”. Ám, amikor szóba került a középhullám újbóli megszüntetése, a kolléganő – lévén becsületes, és jól tudván, mi zajlott le egy évvel korábban ebben az ügyben, még Nagy Ildikó főszerkesztősége idején, amikor szintén erősen fenyegetett a magyar adás közvetítésének megszüntetése a középhullámon, s így a vételi lehetőség nagyarányú csökkenése. Amit Nagy Ildikó kőkemény kiállásával és a szerkesztőség teljes támogatásával, egy évvel korábban kivédett.
Nos, az emlegetett „kolléganő” úgy döntött, hogy ő ehhez nem fog asszisztálni, hiszen nem erről volt szó. A főszerkesztő így egyedül, maga vállalta a középhullámú közvetítés megszüntetését, s ebből eredően a magyar adás elhallgattatását. (Emlékszünk még rá!) Szinte bizonyos, hogy ha a civil társadalom, elsősorban maguk a hallgatók – egyénileg és szervezetten – nem bombázták volna tiltakozó leveleikkel, telefonjaikkal és e-mailjeikkal a rádió vezetését, s nem kezdett volna a dolog egyre kínosabbá válni, hiszen a honi magyar lakosság zöme nem tudta fogni az adást, sohasem szólalt volna meg többé középhullámon a Pátria. A főszerkesztőt ugyanis ez a dolog – akkor – nem igen érdekelte. Both Enikő tehát – saját szavaival élve – így „porolta le a Pátriát”.
Jó lesz, ha több seprőt vesz elő, mert a por egyre vastagodik.
Írásában szívbemarkolóan emlékezik meg az elbocsátások kapcsán édesapjáról: „Magánemberként tapasztaltam, hogy milyen kegyetlen dolog az, amikor az édesapámat a nyugdíjkorhatár előtt elbocsájtották.” E szintén skizofrén mondathoz csak annyi hozzáfűzni való lenne, hogy a főszerkesztő által elbocsátottak mind egy szálig absztinensek.
Hercule Poirot
Kapcsolódó cikk:
Both Enikó főszerkesztő (Pátria Rádió) levele
