A Lorántffy Zsuzsanna Polgári Társulás „A nyelv és a nemzeti öntudat” címmel rendezett előadás-sorozat keretén belül október 16-án Királyhelmecen a Zemplén Európa Ház konferencia termében vendégül látta Makovecz Imrét, Kossuth- és Ybl-díjas építészt Budapestről.

A vendéggel való személyes találkozót Pásztor István parlamenti képviselő /MKP/, a Lorántffy Zsuzsanna Polgári Társulás elnöke nyitotta meg.
Makovecz Imre karrierjében az igazi áttörés akkor következett be, amikor 1981-ben önálló építész irodát alapított. Nemzetközileg elismert képviselője az organikus építészetnek. Előadásában kihangsúlyozta, hogy a magyar organikus építészet a nemzetközivel ellentétben a népi művészetet is belevonja az építészetbe. Műveiben a magyar kultúrára támaszkodva egyesíti a múltat a jelennel. A hagyományos alapanyagok, mint például a fa, felhasználásával az épületeknek hagyományőrző hatása van. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az a alja a földből nett volna ki és a teteje pedig az égből esett volna le rá.
A tartalmas est során a személyes beszélgetés mellet sor került filmvetítésre is, amelyben vendégünk bemutatta munkásságát, az általa tervezett épületeket és legjelentősebb múveit is, a paksi római katolikus, csíkszeredai római katolikus és a siófoki evangélikus templomokat.
Makovecz Imre előadását egy gondolat sorral zárta: „A magyar nemzet, és Magyarország csak önmagára számíthat, saját magának kell talpra állnia, Hiszek a nemzet felemelkedésében“.

Felvidék Ma, Horváth Károly