A Yellov Blue Supporters DAC fanklub november 18-ai gyűlésének vendége a szurinami születésű, de Holland állampolgárságú Samuel Koejoe volt, aki a DAC csatáraként már öt gólt rúgott a bajnokságban.
A 35 éves támadó már több ausztriai és németországi klubban is játszott, többek között az SV Austria Salzburg és a FSV Frankfurt játékosa is volt. Dunaszerdahelyre a nyáron érkezett és azóta tizenöt mérkőzésen öt gólt szerzett. Kilences mezben játszik Koejoe, akivel szerdán az YBS-gyűlésen a szurkolók is találkozhattak és faggathatták a fekete bőrű csatárt.

Koejoe a szurkolók kérdésére beszélt gyerekkoráról, hogyan ismerkedett meg a labdarúgással, valamint élete további szakaszairól is, amelyek a futball világához kapcsolják. Kiemelte, hogy a pályán csak akkor győzhet egy csapat, ha mindenki szívvel-lélekkel játszik és nagy szükség van bizony a szurkolókra is, a buzdításra az egész mérkőzés folyamán. A DAC számára már szívügye és megpróbál minden tőle telhetőt megtenni, hogy jó formát nyújtson és gólokkal segítse csapatát. Dunaszerdahelyről elmondta, hogy hangulatos kisváros és szeret itt lakni, a szurkolók pedig fantasztikusak.

A DAC fanklub gyűlésén a továbbiakban szó volt arról is, hogy a hétvégi bajnoki mérkőzés előtt a szenicei fanklubot látják vendégül, akikkel a Városi Sport- és Szabadidőparkban találkoznak majd és barátságos meccset játszanak a műfüves pályán. A foci után az erdőhátiakat magyar gulyással vendégelik majd meg, ezek után pedig a stadion felé veszik az útjukat, ahol mindenki a saját csapatát buzdítja majd – nyilatkozta Nagy Marián, az YBS elnöke.

A „B”-közép hétvégén minden bizonnyal újra megtelik majd lelkes sárga-kék szurkolókkal, akik 90 percen át teli torokból buzdítják csapatukat és győzelembe hajszolják majd a felvidéki magyarság csapatát.

Felvidék Ma