A szlovák oktatási tárca betiltotta a Szent Korona-napot a révkomáromi Selye János Egyetemen, mivel a minisztérium szerint az nacionalista rendezvény és nincs helye az egyetemen ilyen jellegű rendezvénynek.
A Magyarok Szövetsége most szombaton, november 28-án tartotta volna rendezvényét a révkomáromi egyetemen, ahol kulturális programok kíséretében lett volna szó a Szent Korona-tanról, a nemzetstratégiáról és egyéb, a felvidéki magyarságot is érintő kérdésekről. A szervezők úgy nyilatkoztak, hogy más helyszínt keresnek, de megtartják a Szent Korona-napot. Információink szerint maga az oktatási miniszter, Ján Mikolaj hívta fel az egyetem rektorát, Tóth Jánost és megtiltotta, hogy az oktatási létesítményben megrendezzék az úgymond “irredenta, nacionalista töltetű” rendezvényt.

Bugár György, a Magyarok Szövetségének felvidéki vezetője elmondta, hogy az új helyszín az izsai kultúrház, oda várnak mindenkit, akik részt szeretnének venni a Szent Korona-napon. A program kezdési időpontja változatlan. A délután 13 órától kezdődő programot az izsai Búzavirág éneklőcsoport nyitja, majd Batta György újságíró tart előadást a Szent Koronáról és a magyar jövőről. A Felvidéki Rockszínház 15.30-tól szórakoztatja a megjelenteket, szót adva a Magyarok Szövetsége elnökének, Vukics Ferencnek, aki a Nemzetstratégiáról a történelmi alkotmány mentén beszél. Kora este, 17.30-tól a Magyarok Szövetsége rendezvényének, a Magyarok Országos Gyűlése filmes feldolgozásának első felvidéki bemutatóját élvezhetik a jelenlévők.

Felvidék Ma