Apró, ámde igen határozott lépésekkel halad előre – vagy ha a térképet nézzük, észak fele – a Most-Híd. Most már Trencsénnél tartanak, így hamarosan akár meg is érkezhetnek Zsolnára, s ki tudja, a következő pártgyűlések egyikének talán Csaca ad majd helyet.

Ezt a vadludak nyomában történő vándorlást teljes mértékben meg tudom érteni, ott északon bizonyára megértőbbek az emberek és nem árulózzák le ezeket a szentéletű államférfiakat. Sőt, talán még némi elismerésre és tapsra is futja a magyarok számára választási lehetőséget teremtő (déli tájszólásban ugyanez: a magyarok közé éket verő) párt részére.
Ez ugyanis most a legújabb és legmenőbb szöveg a bugarasoknál, még ha kicsit elcsépelt és köz(rö)helyes is: (szó szerint idézve) ” Míg Szlovákia magyar nemzetiségű polgárai eddig csak szavazhattak, a Híd megalakulása óta választanak is”.
Na, azt a részét most hagyjuk is, hogy Bugár az MKP elnökeként vajon hogyan vélekedett a választási lehetőségekről, a különféle, MKP-val szembeni kezdeményezésekről. Nagyot változott azóta a világ, végülis miért pont Bugár maradt volna következetes és gerinces?
Sokkal izgalmasabb kérdés az, hogy vajon valóban van-e választási lehetősége Szlovákia (nálunk belefér azért a Felvidék is) magyar nemzetiségű polgárainak (nálunk egyszerűen csak “magyarok”). Végtére is választási lehetőségünk – pláne szlovákiai polgárokként ugyebár – eddig is volt. Választék az bőségesen akad, széles a politikai paletta. Voltak is bizony szép számmal kalandozó magyarok, HZDS-től kezdve a Smerig mindenfélére szavaztak a magyar nemzetiségű polgárok.
Ehhez képest a Most-Híd ugyan miben hozna gyökeres változást? Egy újabb szlovák párt, bizonytalan, kettős identitással (tehát identitászavarral), élén egy vereségét elviselni és adott szavát megtartani nem tudó politikussal – ugyan hol van itt az alternatíva?

Választani eddig is lehetett és ezután is lehet, Most-Híd ide vagy oda. Magyar politikai érdekképviselet azonban csak egy darab van Felvidéken, ez pedig az MKP, ahogy ezt Bugár Béla is számtalanszor ismételgette korábban. ..

Szűcs Dániel, Felvidék Ma