A nagyszombati régió gazdaságilag Európa legvonzóbb, leginkább fejlődő régióinak egyike. Legalábbis ez derült ki a Contor tanácsadó cég által végzett felmérésből, melynek eredményeit az aktuálne.sk portál ismertette. A felmérés készítői Európa több ezer régióját vizsgálták, kivéve Nagy-Britannia, Dánia, Románia és Bulgária régióit. A nagyszombati régió egyébként már a 2007-es felméréskor a tizedik helyen végzett, és azóta is tartja ezt az előkelő helyezést. Pozsony és környéke szintén nagyon vonzónak számít, hiszen a lista 22. helyén áll.
A felmérés készítői a nagyszombati kerület értékelésekor figyelembe vették annak kedvező területi fekvését – közel van Ausztriához és Magyarországhoz – továbbá azt is, hogy a kerületben atomerőmű (Jászló) és vízi erőmű (Bős) egyaránt működik. Ugyancsak növeli a régió értékét az itt található számos gyógyvízforrás és az erre épülő turizmus.

Sme, Felvidék Ma