Az Ady Napok rendezvénysorozata minden évben jeles eseménynek számít a párkányi Ady Endre Alapiskola életében. Az idei rendezvény fő témája a néprajz volt, melynek keretében a népszokások, népviseletek voltak terítéken, s helyet kaptak a műsorban olyan előadások is, melyek a gyerekek identitástudatát erősítették, megismertették velük régiójuk falvainak értékeit és elődeik kultúráját. Az iskola irodalmi köre emlékműsort állított össze Radnóti Miklós születésének 100. évfordulójára, amellyel egyben a megnyitó vendégeit is köszöntötte. A rendezvénysorozat idején zajló versenyekbe bekapcsolódtak a környékbeli iskolák csapatai is. Magas szintű felkészültségről tettek tanúbizonyságot az 1683- as párkányi csatáról zajló vetélkedő résztvevői. A felső tagozat osztályai a Kárpát-medence néprajzi tájegységeit osztották fel egymás között, majd mutatták be ezekről készített projektjeiket. Nagy sikere volt a Varjos zenekar népi hangszeres bemutatójának, és a táncháznak is, melyben Demeter Judittól leshették el a gyerekek az alaplépéseket. Salgó Gabriella a rovásírás titkaival ismertette meg az érdeklődőket, Varga Tibor történész pedig az Árpád-házi királyokról tartott előadást. Visszatérő vendége az iskolának Farkas Zsolt lelkész, aki az identitástudat és az erkölcsiség fontosságáról mondott el fontos gondolatokat. Meglátogatták az iskolát a helyi rendőrség tagjai is, akik a fiatalkori bűnözésről és bűnmegelőzésről számoltak be a gyerekeknek. Mindig érdeklődésre tarthat számot Ulrich János nőgyógyász előadása, aki a serdülőkor problémáiról tartott érdekfeszítő előadást. A legkisebbek népzenei koncerten vettek részt a helyi művelődési házban, ahol Korpás Éva és zenekara ragadta magával őket.
Az Ady Napok elmaradhatatlan kísérőprogramja a kézművesek bemutatója, akik az iskola folyosóján avatják be a kíváncsi gyerekek seregét egy-egy mesterség fortélyaiba. Minden évben sikert arat Katona Mihály ásványkiállítása, melyet nem szűnő lelkesedéssel mutat be minden osztálynak. A rendezvénysorozat zárónapján került sor annak a kiállítással egybekötött pályázatnak a kiértékelésére, melyet Kultúránk képekben címmel hirdetett meg az iskola a helyi óvodások és kisiskolások számára.
Az ügyes kezű alkotók magyar mondókákhoz, versekhez, mesékhez készítettek illusztrációkat. Az Ady Napok záró rendezvénye az iskola Léda Galériájának újabb kiállítása volt, amelyen Fekete József esztergomi tanár fotói kerültek bemutatásra. A rendezvényt anyagilag Párkány Város Önkormányzata, az iskola szülői munkaközössége, valamint az iskola tanári kara támogatta.
Himmler György, Hídlap