A Magyar Koalíció Pártja pozsonyi székházában járt a Duna Televízió küldöttsége, élén Cselényi László elnökkel, akit a házigazdák nevében a szintén elnök Csáky Pál üdvözölt. A mintegy két órán át tartó eszmecserén kiderült, mindkét fél szeretné, ha a Duna Televízió a jövőben is a “Nemzet televíziójaként” működne.

Cselényi László mellett még Bódis Gábor tájékoztatási igazgató és Némert Árpád főszerkesztő érkezett Pozsonyba, az MKP részéről Csáky Pál mellett Bárdos Gyula parlamenti frakcióvezető, Duray Miklós stratégiai alelnök és Ladányi Lajos országos elnökségi tag vett részt a tárgyaláson.

Ladányi Lajos tájékoztatása szerint rendkívül széles területet érintett az MKP és a Duna Televízió képviselői közötti találkozó. Az MKP úgy látja, a kereskedelmi televíziózás előretörésének időszakában rendkívül fontos szerep juthat a Duna Televíziónak a határon túli magyarság közgondolkodása alakításában és közösségformáló szerepében, mivel a magyar identitástudat erősödését segítheti szinte minden területen, legyen szó kultúráról, egyházi életről, hagyományaink bemutatásáról, történelmünk ismertetéséről. Erre olyan konkrét tevékenységek utalnak, mint a néhány nappal ezelőtt megvalósított, Duna Televízió által kezdeményezett gyűjtés a kassai Thália Színház javára. Ugyanakkor közéletünk tükre is lehet. De csak akkor tud eleget tenni a “Nemzet Televíziója” büszke cím elvárásainak, ha megfelelő mértékben tájékoztatott és rugalmas. Konkrét gondok, nehézségek megoldásáról is szó esett. Az MKP vezetői hangsúlyozták, az objektív és gyors tájékoztatás érdekében bármikor szívesen állnak a Duna Televízió rendelkezésére, azonban jó lenne, ha csupán néhány perces tévészereplésnek nem többórás budapesti utazás lenne az “ára”, hanem egy kisebb, de modern eszközökkel ellátott felvidéki stúdió is meg tudná oldani a forgatást. Ehhez természetesen nemcsak a műszaki körülmények biztosítására, hanem képzett alkotógárdára is szükség van. A műszaki fejlődés szerencsére olyan előnyökkel is járt, hogy a Duna Televízió vételi lehetősége, elérhetősége sokkal szélesebb, mint húsz évvel ezelőtt, de ugyanakkor több száz tévécsatorna kínálata között kell helyt állnia. Az MKP és a Duna TV vezetősége is úgy látja, hogy ebben a versenyben a Duna Televízió egyedi arculatával, műsorkínálatával kiemelkedő helyet biztosíthat magának.

Felvidék Ma