Sokan panaszkodnak, hogy a fiatalok már keveset olvasnak, ami a klasszikus szépirodalomra vonatkozólag valóban igaz is, de máshogy, más formában azért mégis olvasókká válnak. Már csak a szülőkön és pedagógusokon és persze a tömegtájékoztatáson múlik, hogy a megfelelő körülményeket miként teremtjük meg.
Magyarországon már két évtizede rendezik meg a Bod Péter könytárhasználati vetélkedőt, amibe az idén távúton a kassai magyar IPARI is bekapcsolódott Fülöp Éva könyvtáros ösztönzésére és előkészítő munkájának köszönhetően.

**

A kérdéseket a szervezők Budapestről küldték el, melyek témája a környezetvédelem, a tájékozódás, a közlekedés és földrajz területeit is érintette, s mindezt a könyvtár használata révén lehetett teljesíteni. Tömören: a könyvtárban ki tudja pontosabban, rugalmasabban megszerezni a szükséges információkat a helyes válaszhoz. Kassán négy csapat indult, és az Ipari (valójában mechatronikai és kereskedelmi szakosok) három csapata mellé a Márai Sándor Gimnázium csapata is csatlakozott, amely végül az első díjat is elvitte, de mivel jutalmat mindenki kapott és jól érezte magát, ezért vesztes csak az lehet, aki nem vett részt benne. A képek is igazolják, a kedv és hangulat jó volt, a sok jól kitöltött feladatlap pedig képességeiket igazolta.

mml