2009 végéig az egyéni vállalkozók minimális járulékkötelezettségét a minimálbér összegéből számították ki, január elsejétől azonban új kivetési alap lépett életbe: a két évvel korábbi (most a 2008-as) nemzetgazdasági átlagkereset 44,2 százaléka. Idén ez 319,58 eurót tesz ki.

Januártól az egyéni vállalkozók legalább 97,33 eurót lesznek kötelesek befizetni nyugdíj- és táppénzbiztosításra, 44,74 eurót pedig egészségbiztosításra. Ez azt jelenti, hogy 8,1 százalékkal nőnek a járulékterheik (131,07 euróra). A januári megemelt járulékokat először februárban (nyolcadikáig) kell átutalni a szociális és az illetékes egészségbiztosítónak.
Idén változik az egészségbiztosítási járulék éves elszámolási határideje is. Azonos lesz az adóbevallásokéval, tehát március végéig be kell nyújtani ezt is. A hátralék befizetésére június végéig marad ideje az érintettnek. Az egészségbiztosítási elszámolásra új űrlapot készített az egészségügyi minisztérium, tehát ezt kell majd beszerezni. Korábban az egészségbiztosítók alkalmazottai besegítettek a bevallások elkészítésbe, most azonban jócskán bonyolíthatja majd a helyzetet, hogy egyesült a két állami, illetve a Dôvera és Apollo magánbiztosító.
Felvidék Ma, gy