A kelet-közép-európai régióban gyakorta tátrai tigrisként és követendő példaként üdvözli a sajtó Szlovákiát, dinamikus fellendülésnek indult gazdasága miatt. Pogátsa Zoltán, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense azonban úgy véli, Szlovákia nem érdemli meg – az ázsiai kistigrisek, illetve a kelta tigris mintájára kapott címkét, mivel a fejlődés „nem fenntartható”. Az eredmények
Pogátsa elsősorban az eredmények tekintetében szkeptikus. Úgy véli, Szlovákia csupán rövid távú sikereket tud felmutatni, és ezeket is roppant kedvező körülmények között.
A GDP növekedését tekintve „a 2005 és 2008 közötti periódus eredménye kiemelkedő.” – állapítja meg az elemző. 2007-ben ez elérte a 10 százalékot is. Pogátsa azonban rámutat, „ez igen rövid távú fellendülésnek számít”. Bár „nincs adekvát definíció a média által használt szófordulatra, de a kelet-ázsiai kistigrisek és a kelta tigris is egyértelműen hosszantartó növekedést mutattak”.
A docens úgy véli, „teljesen nyilvánvaló, hogy a pozitív fejlődés Dzurinda kormányának eredménye, aki két ciklusban szolgált 1998. október 30-tól 2006. július 4-ig”. Ez idő alatt jelentős intézkedések születtek a gazdaság átszervezésére és az állami vagyon privatizációjára. Példaként az állami bankok és vállalatok átstrukturálását és privatizációját említi, amely 2003-ban adóreformmal párosult, ahol a személyi jövedelemadó, a társasági adó és az ÁFA egységesen 19 százalékban került meghatározásra. Ezt követően, 2004-ben drasztikus csökkentették a szociális támogatásokat, mellyel a munkavállalásra kívánták késztetni az embereket. Mindezeket egészségügyi reform követte, ahol a több biztosítós rendszer és a vizitdíj vált általánossá, de egyéb fiskális megszorításokat is alkalmaztak.
A magyarázat
Általánosan elfogadott azon érvelés, miszerint „az egységes adókulcsnak köszönhetően indult meg a hatalmas mennyiségű külföldi tőke beáramlása.” – véli Pogátsa. Ennek viszont egyszerű cáfolataként azt a tényt említi, hogy a gazdasági növekedés csupán két évvel az adóreform után, 2005-ben ugrott meg. Hangsúlyozza, nem szabad elfelejteni, hogy már a reform előtt is jelentős mennyiségű külföldi tőke volt jelen, illetve a tőke beáramlása nem volt közvetlen hatással a GDP-re.
Az elemző górcső alá veszi a növekedés másik szokásos magyarázatát is: a jóléti juttatások erős korlátozását. A bevett elmélet szerint a csökkenő ellátás arra ösztönözte a munkavállalókat, hogy (többet) dolgozzanak. Pogátsa szerint azonban ellentmond ennek az a tény, hogy „Dzurinda alatt a munkanélküliségi ráta folyamatosan 10 százalék felett volt, és csak 2006 után kezdett csökkenni.” „Emellett körülbelül 174 000 szlovák állampolgár hagyta el az országot, hogy az Unióban találjon munkát.”
A 90-es évek közepén – a Mečiar-kormány alatt – az ország nem látta szívesen az idegen tőkét, „a privatizált vállalatokat hozzá nem értő vezetők irányították, akik később többnyire eladták cégeiket, miután tönkretették azokat […]. Mečiar egyúttal állami kézben tartotta a nagyobb bankokat, arra kényszerítve őket, hogy hitelt nyújtsanak olyan privatizált vállalatokat, melyek amúgy nem részesültek volna finanszírozásban.” – írja a szerző, aki szerint egyértelműen a Dzurinda vezette kormány érdeme, hogy „visszaterelte Szlovákiát a nemzetközi elismerés felé vezető ösvényre, a NATO, OECD, EU tagság [elérésére]”.
A statisztikákból úgy tűnik, 2000 körül megtorpant a gazdaság – ez azonban csupán a gazdaság átszervezésének volt a közvetlen hatása, és ezután megindulhatott a tényleges fejlődés, véli Pogátsa. „A tátrai tigris elnevezés alatt értett hihetetlen mértékű növekedés a 2000-es évek közepén így csak a gazdaság hozamának felélénkülése az ésszerűsítés után.” Nem lehet lebecsülni azonban az adóreform hatásait, hiszen az hozzájárult a befektetések felélénkítéséhez, de ennél fontosabb volt, hogy a befektetők hatalmas mennyiségű olcsó munkaerőt találtak a piacon.
Jóléti hatások
A viták szinte állandóak arról, hogy mindez milyen hatással volt a polgárok mindennapi életére. A Nyugat-Magyarországi Egyetem docense azon az állásponton van, hogy a foglalkoztatottság csökkenése a Dzurinda-kormány alatt egyértelműen negatív hatással bírt. Pogátsa a Laffer-hatást idézi, amely szerint „az egyszerűsített és csökkentett adórendszer rábírja az embereket az adó fizetésre”. Ez alapján azonban a kormány adóbevételeinek növekedést kellene mutatniuk, Pogátsa azonban rámutat, hogy míg 1998-ban a GDP 9,4 százalékát adta az adóbevétel, 2006-ban ez már csak 5,7 százalék volt.
A szakértő ez alapján arra következtet, hogy az adóreform lényege valójában az volt, hogy „Szlovákia átláthatónak tűnjön fel a nemzetközi gazdaságban”. „A hatást pedig csak fokozta az uniós csatlakozás.” – tette hozzá.
Egyesek szerint a progresszív személyi jövedelemadó szociális szempontból sokkal igazságosabb, mint az egykulcsos adó. Ezt alátámasztja, hogy Szlovákiában a nettó jövedelem az adóreform után két csoport esetében nőtt: a minimálbérből élőknél, illetve a magas jövedelműeknél. Emellett „megemelték a dohánytermékek jövedéki adóját, ami az egészségügy szempontjából pozitív fejlemény, azonban eltörölték az örökösödési adót, mellyel komolyan ártottak a mobilitásnak és a társadalmi szolidaritásnak.” – írja a közgazdász.
„Az állami bevételek csökkentését természetesen csökkenés kísérte a költekezés oldalán is. Szlovákia egy igen körültekintő költségvetési politikát mutatott fel, hogy megfeleljen az euró zóna feltételeinek. [Ugyanakkor felmerül annak kérdése,] „mennyire tudja Szlovákia saját magát a transznacionális vállalatok alacsony költségű és alacsony hozzáadott értékű termelési központjából egy tudásalapú, magas jövedelmű, magas hozzáadott értékű gazdasággá fejleszteni.” – mutat rá a szerző.
A jelenlegi oktatási és egészségügyi rendszer, az állami infrastrurktúra nem mutat ilyen irányú fejlődést. Az ország 2003-ban a GDP alig 0,9 százalékát költötte a magán- és állami felsőoktatási intézményekre, szemben Dániával és Finnországgal, ahol ez az arány 1,75 százalék. Ugyanabban az évben Szlovákia mindössze 330 eurót költött kutatás-fejlesztésre diákonként, míg Svédország 6635 eurót. Ezek után az elemző felteszi kérdést, „hogyan boldogul majd Szlovákia a következő évtizedekben egy ilyen szinten alultámogatott kutatás-fejlesztéssel a felsőoktatási szektorban?”
A hosszú távú fejlődés kérdése
Írország és Szlovákia esete annyiban egyezik, hogy „mindkét ország fejlődési stratégiáját alacsony adókulcsos politikára alapozta, hogy magukhoz vonzzák a közvetlen külföldi beruházásokat. Azonban a hasonlóságok itt véget érnek.” Míg az írekhez a külföldi tőke az Unión kívülről érkezett, Szlovákiába uniós tőke vándorolt. Írországban magas munkabérrel kellett számolni, míg Szlovákiában a növekedés ellenére alacsonyak a bérek.
Az ázsiai kistigrisektől Szlovákia esete alapvetően különbözik. Előbbiek ugyanis egy „erős, központi államon nyugszanak, melyek az iparpolitika, a haza tulajdonú ipar védelme és fokozatos gondozása, valamint az oktatásba történő befektetésen keresztül a humántőke fejlesztésére irányuló folyamatos erőfeszítés tudatos keverékét alkalmazták. Szlovákia teljes egészében transznacionális vállalatokra támaszkodott, nem gondozott semmilyen export potenciával bíró hazai [vállalatot], és a szükségesnél kevesebbet fektetett a humántőkébe” – írja a szerző, aki szerint Szlovákia passzivitása miatt később gondokkal kell szembenéznie.
Végül Pogátsa szerint Szlovákiának az is problémát fog okozni, hogy az ipar nem túl változatos, ugyanis „az autóipartól túlságosan is függő”.
Pogátsa tehát úgy véli, hogy a gazdasági növekedés elsősorban nem az adóreformnak köszönhető. Éppen ezért csak a „megfelelő körültekintés mellett” javasolja az egykulcsos adórendszer bevezetését. Ahol már korábban lezajlott a gazdaság átszervezése, azokban az államokban ezzel a stratégiával már nem lehet további munkahelyeket teremteni. Végül „a tátrai tigris jelenségének hosszú távon való fenntarthatósága igencsak kétséges még a globális gazdasági visszaesése nélkül is – ami egyre inkább tragikus hatással van Szlovákiára”.
euractiv.hu
Kapcsolódó cikkek:
A magyar gazdaság számára járhatatlan út a szlovák példa
A tátrai tigris papírtigrisnek bizonyulhat
