A gazdasági válság és a  betöltetlen állások csökkenő száma miatt egyre több munkanélküli dönt úgy, hogy vállalkozásba kezd. Az Országos Munkahivatal szóvivője, Danica Lehocká ezzel kapcsolatban a ČTK hírügynökségnek elmondta, hogy a tavalyi évben közel 13 300 munkakereső váltotta ki a munkavállalási engedélyt, ami tizedével volt több mint 2008-ban. A tavalyi évben Szlovákia-szerte összesen 37 350 új vállalkozó kezdte meg tevékenységét, mondta el a szóvivő, aki szerint ez az emelkedés az idei évben sem áll majd meg. Az ország egyes járásai közül főleg a zólyomiban, a korponaiban és a gyetvaiban várható a legtöbb, közel 600, új vállalkozó megjelenése a statisztikában. Szintén nagy az érdeklődés a vállalkozói engedély kiváltása iránt a losonci és a rimaszombati járásban is, ahol közel 400 jelenlegi álláskereső esetén várható, hogy a munkahivatal segítségével váltják ki az engedélyt és így kerülnek le az álláskeresők listájáról.
Szintén töretlen az érdeklődés az állami segély iránt, melyet a kezdő vállalkozók igényelhetnek, holott szigorodtak az elnyerés feltételei. Míg ugyanis korábban elég volt írásban benyújtani és bizonyítani a vállalkozói szándékot, addig most, az új törvénymódosítás következtében már bizottság előtt kell a leendő vállalkozónak bizonyítania, hogy komoly a szándéka. Ráadásul minimum két évig vállalkozónak kell maradnia, ellenkező esetben visszakérik a segélyt, melynek összege változó, de a legnagyobb munkanélküliséggel küszködő járásokban elérheti, sőt, akár meg is haladhatja a 3700 eurót.

ČTK, Felvidék Ma, tt