Robert Fico két hete az igazságügyi miniszternek feladatul adta, találjon megoldást a bérezésük miatt bírósághoz fordult bírák ügyében. Az adatok bizonytalanok, de becslések szerint több mint 150 bíró indított kártérítési pert, mert diszkriminációnak érzi, hogy a Speciális Bíróság tagjai kiemelt bérezésben részesüljenek. Viera Petríková bejelentette, az igazságügyi tárca megfellebbezi, ha a bíróság a bírák javára dönt. Az első fellebbezési beadványt már meg is fogalmazhatta a szaktárca, miután a trencséni Kerületi Bíróság bírájának, Ondrej Gáboríknak az ügyében már megszületett a még nem jogerős bírósági ítélet, amely indokoltnak tartotta a bírói panaszt, és 90 ezer euró kárpótlást hagyott jóvá. Ha a bíróság a többi esetben is a bíráknak adna igazat, akkor a kárpótlás összege akár a 100 millió eurót is elérheti. Az első döntést követően jelezte a kormányfő, kizártnak tartja, hogy az állami költségvetésből fedezzék a kiadást, és Viera Petríková feladatul kapta, találjon megoldást az ügy rendezésére. Ahogy az várható volt, a szaktárca úgy döntött, megtámadja a bírák javára hozott bírósági döntéseket, bár a miniszter többször is jelezte, egyet ért a bírók lépésével. A döntésről a miniszter már a parlament alkotmányjogi bizottságát is tájékoztatta, miután a testület is magyarázatot várt tőle. Az ügy pikantériája, hogy maga Petríková is azok közé a bírók közé tartozott, még miniszteri kinevezése előtt, akik bíróságon kerestek jogorvoslatot. Azt ma sem tudni, hogy Petríková milyen kárpótlási összeget kért, amikor bírósághoz fordult, eddig ugyanis csak annyit árult el, szimbolikus összegről van szó. A miniszter egyébként nem is szólította fel a bírákat, hogy csak szimbolikus kárpótlást kérjenek, holott korábban a parlamenti bizottság egyik ülésén ez is felmerült lehetőségként. Petríková azt sem volt hajlandó részletezni a képviselőknek, hogy milyen jogcímen támadja majd meg a minisztérium a bírósági döntéseket. Daniel Lipšic, a KDH képviselője botrányosnak tartja az ügyet és Petríková hozzáállását. A miniszter nem a polgárok érdekeit, hanem a bírák erkölcstelen és törvénytelen követeléseit támogatja – fogalmazott a kereszténydemokrata képviselő, aki úgy véli, az ügyet Robert Ficónak kellene kézbe vennie. De azt sem tartja kizártnak, hogy a parlament plenáris ülése foglalkozzon a bírák kárpótlásával.

Felvidék Ma, mj