A Focus ügynökség felmérése szerint Fico SDKÚ ellen indított támadása után jelentősen csökkent az ellenzéki párt támogatottsága, de a kormányfő pártja is rontott januárhoz képest. Az SDKÚ-Smer hadakozásának, e szerint a felmérés szerint a Szabadság és Szolidaritás a nyertese, hiszen négy és fél százalékkal tudta növelni népszerűségét. Nem volt eredménytelen Robert Fico SDKÚ ellen indított támadása a párt finanszírozása miatt, illetve a pénzmosás vádja. Dzurindáék népszerűsége megsínyli az ügyet. Az SDKÚ-t januárban még 15,2 százaléknyian választották volna, a Focus felmérése szerint februárban már csak 11,3 százalékos a párt támogatottsága. A kormányfő számítása is csak részben jött be, mert ugyan Dzurindáék meggyengültek, de a Smer ebből nem profitált, sőt, még csökkent is a párt támogatottsága. A Smernek januárban még 41,4 százalékos volt a népszerűsége, februárban már csak 38,6 százaléknyian adták volna voksukat Fico pártjára. A pártfinanszírozási botrány nyertese a felmérés szerint egyértelműen a Szabadság és Szolidaritás lett. Januárban az MVK felmérése után Sulíkék már megtapasztalhatták, hogy milyen érzés a 9 százalékos támogatottság, most erre ráerősített a Focus felmérése is. Míg az év első hónapjában az SaS a parlamenti küszöbön állt, 5,1 százalékos támogatottsággal, most 9,6 százaléknyian szavaznának a pártra. Ugyanennyi párttámogatót tudhat maga mögött a KDH is. Ján Fígeľék is erősítettek, mert januárban 9 százalékos volt a támogatottságuk. Biztosan áll az SNS is, mindkét hónapban 6,2 százaléknyian adták volna voksukat a pártra. Rontott viszont a HZDS, korábbi 6,5 százalékos támogatottsága 5,8 százalékra csökkent. Bugár Béla pártja is bejutna a parlamentbe a Focus ügynökség szerint. Januárban 5,2 százaléknyian választották volna a Most-Hidat, februárban ez az arány 5,6 százalék. Amennyit javított Bugár pártja, annyit rontott az MKP, legalábbis e szerint a felmérés szerint. Az MKP–t januárban 5,6 százaléknyian támogatták, februárban pedig 5,1 százaléknyain választották volna. A Focus ügynökség felmérése február 3-a és 9-e között készült, 1031 választásra jogosult polgár megkérdezésével. A közvélemény-kutatás alapján 15,6 százaléknyi azok aránya, akik nem mennének el szavazni, és 19,1 százaléknyian nem tudják, kire adnák voksukat.

Felvidék Ma, mj