Mint arról már beszámoltunk, tegnapi ülésén a Nagyszombat megyei önkormányzat egyik alelnökének ismét Kvarda Józsefet választotta meg a képviselő-testület. Az alelnök elmondta, a 10-ből 3 bizottságba elnököt ad az MKP, 6-ban alelnöke lesz, és vannak olyan bizottságok, amelyekben több tagjuk lesz jelen.

Továbbra is különös hangsúlyt kap az oktatásügy és a kultúra, a mindezekért felelős bizottság élén ezentúl is az MKP képviselője és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Pék László áll. Ez már magában is komoly siker, hiszen a finanszírozás kérdésében az sokat segíthet a magyar iskolák, kulturális rendezvények megmaradásában, további fejlődésében.
A közlekedési bizottság vezetője Keszegh Pál lesz. Folytatni szeretné a megyében elkezdett munkát, tehát az utak felújítását, az úthálózat fejlesztését, biztonságosabbá tételét. Ez is kulcsfontosságú területe az önkormányzat munkájának, hiszen kiépített infrastruktúra nélkül beszűkülnek a régió lehetőségei, mert turisztikai és ipari szempontból is nehezen elérhetővé válik.
A határon átívelő együttműködéseket is fontosnak tartja az MKP megyei frakciója, hiszen Győr-Moson-Sopron megyével aláírt szerződésük van, s már az elmúlt időszakban is a prioritások között szerepel a kapcsolatok elmélyítése.
Örömteli hírnek könyvelhető el, hogy európai szinten is komoly sikereket ért el a megye, mert ahogy az újonnan megválasztott alelnök megjegyezte, egy értékelés során a tizedik legvonzóbb régiónak (1034 vizsgált régióból) választották Európában, méghozzá a vállalkozói attraktivitás szempontjából. Ennek fényében remélik, hogy a jövőben gazdaságilag is tovább fejlődhet a megye.
Felvidék Ma, Rajkovics Péter