Értetlenül áll a magyar agrártárca és a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa az Európai Bizottság (EB) elektronikus bornyilvántartó rendszerében bekövetkezett változás előtt, amelyben néhány napja a szlovákiai területen levő, eddig Tokajská Vinohradnícka Oblast néven futó borvidék ezentúl Vinohradnícka Oblast Tokaj néven is szerepel.
Ezzel Szlovákia jogot szerzett a Tokaj név használatára. Hazai szakértők furcsának tartják az EB döntését, hiszen az Európai Unió (EU) korábban már eltiltotta Szlovákiát a „tokaji” név használatától.
Így a szlovák borászok termékeiken eddig csak a Tokajská, Tokajské, Tokajsky márkaneveket tüntethették fel. Marcinkó Ferenc, a hegyközségi tanács elnöke szerint Szlovákia most az Európai Bizottság asszisztálásával különbözõ furfangos akciókkal próbál jogot szerezni a Tokaji név használatára, mivel az egységes Tokaji Borvidék létrehozását célzó tárgyalások zátonyra futottak.

Az agrártárca egyelőre úgy kezeli az ügyet, hogy csak valami tévedés történhetett, hiszen földrajzi eredetmegjelölésrõl van szó – mondta el a Független Hírügynökségnek Gárdosi Péter, a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium agrárpiaci fõosztályának vezetõje. Ugyanis Tokaj egy magyar város, így ez a név csakis Magyarországot illetheti. Ezzel együtt az EU szõlõ és bor irányító bizottságának jövõ heti, keddi brüsszeli ülésén a magyar képviselõk napirendre tûzik az ügyet. Ha nem sikerül tárgyalásos úton rendezni a vitás kérdést, a Külügyminisztériummal, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal egyeztetve Magyarország jogi útra tereli az ügyet.

agromonitor