A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja a szeretetszolgálattal kapcsolatos tájékoztató jellegű napot szervez Komáromban március 20-án, illetve Kassán március 24-én 14.00 órai kezdéssel a kassai református templomban.

A diakóniai információs nap központi témája a Magyar Református Szeretetszolgálat által a május 21-re és 22-re meghirdetett Szeretethíd elnevezésű önkéntes nap. A rendezvény célja, hogy a református gyülekezetek tágabb környezetükben /községükben, városukban/ cselekvőleg mutassák meg hitüket olyan hasznos tevékenység végzésével, amelyre az adott településnek szüksége van /területrendezés, takarítás, idősek otthonának látogatása, stb./ A tájékoztató jellegű napon a programról Vad Lilla, a Szeretethíd főkoordinátora ad bővebb tájékoztatást.
Az információs nap résztvevői megismerkedhetnek a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának eddigi munkájával is. A központ munkatársai beszámolnak a Nyilas Misi Karácsonya néven meghirdetett csomaggyűjtő akcióról, az önkéntes diakónusok képzéséről és az eddigi gyűjtések eredményéről. Az érdeklődők március 15-ig jelentkezhetnek a Diakóniai Központ címén: Komárom, Jókai utca 34, illetve elektronikus postán a diakonia@reformata.sk címen, valamint a 0915/180056-os telefonszámon.
A Szlovákiai Református Egyház központi diakóniájának kiépítéséért felelős szerv, a Diakonia Reformata nonprofit szervezet 2010-ben első alkalommal fogadja a felajánlók jövedelemadójának két százalékát. Az intézmény tevékenysége állandóan bővül, ami a működési költségek növekedését vonja maga után. A Diakonia Reformata ezért kéri az adófizetők ilyen jellegű segítségét is.

Felvidék Ma, Reformata