Bekő Szilvia, a csallóköztárnoki Teátrum amatőr színjátszók társulatának egyik tagjával beszélgettünk a színjátszó csoport megalakulásáról és a jövőbeli terveikről.
A Teátrum öt éve alakult újjá. Csallóköztárnokon már a századelőtől hagyományosan létezett kisebb-nagyobb megszakításokkal színjátszó csoport. Támogatóink elsősorban a Csemadok helyi szervezete, illetve a község önkormányzata, de előfordul, hogy magánszemélyek is hozzájárulnak kisebb-nagyobb összegekkel kiadásainkhoz. A jelmezeket és a díszleteket maguk a társulat tagjaik készítik el. – nyilatkozta lapunknak Bekő Szilvia.

Eddig három darabot adott elő a csallóköztárnoki Teátrum. Elsőként A vén szerelmes című színdarabot, majd Moliere: Dandin György darabjátt.
Legutóbb pedig Agatha Christie: A váratlan vendég c. színművét mutatták be április 24-én a tárnoki kultúrházban. Az amatőr színjátszók társulatának tagjai Vajay-Horváth Ákos, Molnár Eta, Tóth Klára, Ordódy Dénes, Ferenczi Éva, Lengyel István, Tóth Gábor, Molnár Bálint és Ravasz Mária. A darabot Bekő Szilvia rendzte. Szabó Ilona a súgó, az első két darab rendezője Molnár Eta. A társulat tagjai között van nyugdíjas, tanár, újságíró, egyetemista, biztosítási alkalmazott és szakácsnő is. Mind nagyon lelkes és szabadidejük jelentős részét feláldozzák a próbákra, illetve a tanulásra. Számos más közösségi programban is aktív szerepet vállalnak a Teátrum tagjai – tudtuk meg a tárnoki amatőr színjátszókról.
Június közepéig egyelőre szünetelnek a fellépéssel, mivel két szereplő érettségizik, illetve államvizsgázik. Terveik között szerepel a környező falvakban is bemutatni a darabot, illetve akár távolabb is, amennyiben volna rá igény. Jövőre terveznek egy fesztivált, amelyen a környező falvak színtársulatai mutatkozhatnának be. Nem verseny jellege volna, csupán egymás számára szeretnénk lehetőséget teremteni, hogy megismerkedjünk a hasonló amatőr színjátszókkal – hangsúlyozta Bekő Szilvia.

Szívesen vállal a Teátrum fellépést más községekben is, ebben az esetben a helyi önkormányzat hivatalát vagy Bekő Szilviát kell megkeresni a silviabeko@yahoo.com villámposta címen.

Felvidék Ma

Az amatőr színjátszók műsorából két kép:

Felvidék Ma