Az egyik legismertebb szlovák napilap, a Hospodárske noviny szerkesztőségében Duray Miklós válaszolt az olvasók „online” kérdéseire. Bugár Bélának az MKP-ból való távozásával, a szlovák-magyar viszony jövőjével, Ján Slotával és a magyarországi politikai helyzettel kapcsolatos kérdések merültek fel a rendhagyó beszélgetés során.
Többször került szóba Nagy-Magyarország. Az egyik cseh olvasó azt kérdezte, hogy lesz-e még Nagy-Magyarország, ha a magyarok „törökök módjára” gazdálkodnak? A válasz erre az volt, hogy biztosan nem lesz, de nem csak azért, mert a kormány Magyarországon nyolc évig rosszul gazdálkodott. Azt viszont el kell ismerni, hogy nagyon szép állam volt a történelmi Magyarország.
Kérdésre válaszolva úgy értékelte, hogy Szlovákia jobban kezeli a gazdasági válságot, mint Magyarország, de hozzátette: a válság időszakának még nincs vége. Kifejtette azt is, hogy Fico nagyon jó gazdasági kondícióban lévő ország kormányzását vette át 2006-ban, a ma tapasztalható hanyatlást a gazdasági válság számlájára lehet írni. „De azt, hogy a gazdasági botrányok hogyan mélyítették el a válságot, nehéz megítélni. Két éven belül meglátjuk, hogy Fico kormányának intézkedései valóban eredményt hoznak-e”, tette hozzá.
A szlovák-magyar viszonyt érintő kérdésekben a közös történelmi múltra utalt az egyik olvasó, Duray neki azt válaszolta, hogy a szlovákoknak és magyaroknak nemcsak a múltjuk, hanem a jövőjük is közös, és arra van szükség, hogy Szlovákia és Magyarország egyeztesse lépéseit.

„Vajon hozzájárulhat-e a Fidesz választási győzelme ahhoz, hogy a Szlovák Nemzeti Párt bekerüljön a szlovák parlamentbe?” Erre a válasz: az a kérdés, hogy az SZNP támogatói közt hányan fogják a szidalmakat, fenyegetéseket jutalmazni szavazattal, és azt, ha egy párt saját program helyett a többi pártra mutogat. Az is felmerült, hogy a Fidesz győzelme hogyan segíthet az MKP-nak? Ezt a kérdést azzal hárította el Duray, hogy az MKP független párt, a Fidesz győzelmének hatását nem lehet megítélni.
Többen Bugár Bélával kapcsolatban tettek fel kérdést. Duray szerint Bugár és társainak távozása az MKP-ból hiba volt, de látni kell, hogy éppen azok ellenezték az MKP létrehozását 1998-ban, akik most elmentek. Az MKP kongresszusi küldöttei 2007-ben új elnököt választottak, ezt tiszteletben kell tartani. „Ha nem ezt tenném, akkor ott végezném az MKP-ban, mint Bugár úr”. Arra a kérdésre, hogy ha az MKP rossz eredményt érne el, akkor elképzelhetőnek tartja-e az együttműködést a Most-Híd párttal, azt válaszolta: csak azokkal a pártokkal lehetséges az együttműködés, amelyek bejutnak a parlamentbe, és reményei szerint lesz a szlovák parlamentben választék tisztességes pártokból is. A kérdés úgy is felmerült, hogy Dzurindával vagy Ficóval lenne szívesebben koalícióban. Erre azt válaszolta, hogy koalíciós partner mindig a párt, és nem a személy. Az MKP-nak az SDKÚ-val Szlovákiában és a nemzetközi politikai színtéren is jó a kapcsolata, a Smerrel igyekeztek a parlamentben korrekt módon együttműködni.
Megkérdezték Duray Miklóstól, hogy mikor távozik a politikából. „Nem tudom, lehet-e egyáltalán távozni a politikából, de a professzionális politizálást még 70 éves korom előtt be szeretném fejezni”, válaszolta.
Neki is feltették azt a kérdést, ami néhány hete nagy visszhangot váltott ki Bugár Béla esetében, hogy kinek szurkol, ha szlovákok és magyarok sportmérkőzésen találkoznak, például futballoznak? És hogy van ezzel, ha csehek és szlovákok mérkőznek egymással? Duray szerint a sport nagyon érzékenyen hat az indulatokra. Ő személy szerint nem sportrajongó, és leginkább annak szokott szurkolni, akit személyesen ismer. A jégkorong világbajnokságon gyönyörűség volt a két nagyszerű csapat döntő játékát figyelni, és a „fair play”-nek szurkolt, válaszolta.
A magyarországi választásokkal kapcsolatban az iránt érdeklődött az egyik olvasó, melyik párttal szimpatizál, a válasz: a Fidesszel és az Lehet Más a Politika mozgalommal. És arra a kérdésre, hogy jobb választás-e szerinte Orbánékat választani, mint a szocialistákat, úgy reagált, hogy erre a kérdésre a magyarországi választópolgárok válaszoltak már, hiszen 1990 óta egy párt sem győzött még ekkora fölénnyel Magyarországon sem, és a többi volt szocialista államban sem.
Az is felmerült, akarja-e, hogy a „magyar nemzetiségű szlovákok” kettős állampolgárságot kapjanak, erre Duray kifejtette: mindenkinek személyes joga, hogy azokkal a lehetőségekkel éljen, amelyeket felkínál a jogrendszer.
Az egyik kérdező szerint bántó provokáció, hogy Orbán Viktor a Felvidék kifejezést használja, és szerinte ez olyan, mintha Fico azt mondaná magyarországi utazása előtt, hogy a Nagy-Morva Birodalom egy részét készül meglátogatni. Duray: A Felvidék a publicisztikában használt kifejezés, és ma Szlovákiának azt a részét értjük alatta, ahol magyarok is laknak.
Vajon büszke-e arra, hogy Szlovákiában lakik, így szólt a kérdés, és Duray Miklós válasza: „Nem nagyon ismerek olyan okot, ami miatt büszke tudnék lenni. Soha életemben nem mondtam, hogy valamire büszke vagyok. De örülök, hogy ott születtem, ahol az elődeim.”

Az online beszélgetés fordított változata elérhető Duray Miklós honlapján ITT, az eredeti elérhető ITT.

HN-online, Felvidék Ma, pog