Az idén július 23. és 25. között kerül sor a Közép-európai Kerékpáros Körversenyre, melynek nyitónapján Miskolcról kel útra a mezőny, s Kassa érintésével, 155 kilométer megtétele után Sátoraljaújhelyen ér célba.
A szervező Kerékpársport 2000 SE és a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (MKSZSZ) Millenáris Sportarénában tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a második napon Szerencsről Bükkszentkeresztre (134 km) teker a mezőny, a zárószakasz pedig a miskolci körpályán (58 km) lesz, így a viadal össztávja 347 kilométer.

A versenyhez több kiegészítő esemény is kapcsolódik. A szervezők az amatőrökre is gondolva teszik például lehetővé, hogy a zárónap délelőttjén Miskolcon bárki nyeregbe pattanhasson, s végigtekerhessen a körpályán. Az év egyetlen hazai, többnapos kerékpárversenyét megelőző sajtóeseményen bemutatkozott az Atlantis Casino Kerékpársport 2000 SE Miskolc együttese, amelynek szakmai munkáját Szeres Csaba csapatigazgató és Sutkó Mihály elnök irányítja. A gárda színeiben versenyez majd többek között az olimpiai kerettag Kiss Gergő, az U23-as országúti bajnok Víg Zoltán, valamint Kiskó Gábor korábbi profi kerekes.

A Közép-európai Kerékpáros Körverseny programja:

1. szakasz: július 23.: Miskolc-Kassa-Sátoraljaújhely, országúti mezőnyverseny, 155 kilométer
2. szakasz: július 24.: Szerencs-Bükkszentkereszt, országúti mezőnyverseny, 134 kilométer
3. szakasz: július 25.: Miskolc, Egyetemi Város, kritérium jellegű verseny, 58 kilométer

mti