Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter a Pravda című szlovákiai napilapnak úgy nyilatkozott, hogy Szlovákia számára gondot okozna a kettős állampolgárság intézménye, ettől függetlenül szavaiból kiderül: változóban a kormány magyarpolitikája.

A radikális kijelentések a magyarországi választások első fordulója után inkább a szlovák választópolgároknak szóltak, nem Budapestnek. Konkrétumokat még nem árult el a szlovák külügyi tárca vezetője, mert ahogyan ő fogalmazott egyelőre csak politikai felvetésről van szó a magyar fél részéről. A szlovák külügyminiszter leszögezte, hogy elvárja magyar kollégáitól, hogy konzultáljanak majd Szlovákiával az esetleges törvényi rendelkezések kapcsán, amely a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárságot biztosítaná. Az újság felveti, lehetne a magyar törvény általánosan elfogadott európai jogszabály, hiszen számos államban létezik kettős állampolgárság, erre Lajčák úgy válaszol, a két ország megállapodása alapján megalkotott kettős állampolgársági törvényt szeretne a magyar országgyűléstől. Azt is leszögezi, minden attól függ majd, hogy mit fog tartalmazni a magyar törvény.

Az interjúban többek között megerősítette a külügyi tárca vezetője, hogy Robert Fico szlovák kormányfő még a szlovákiai parlamenti választások előtt hajlandó találkozni az új magyar kormányfővel. Hogy hol kerülhetne sor egy ilyen találkozóra, azt Pozsony egyelőre Budapestre bízza.
Végezetül az újságíró azon kérdésére, hogy szélsőséges vagy nacionalista-e Orbán Viktor, Lajčák úgy fogalmazott, hogy szerinte a magyar jobboldal vezetőjét az a besorolás határozza meg, hogy ő a Fidesz elnöke, s ez a párt az Európai Néppárt tagszervezete, és Orbán az Európai Néppárt (EPP) alelnöke is. Az, hogy a magyar választási kampányban elmondott egyes szavait Szlovákiában erős érzékenységgel fogadták, Lajčák szerint meg lehet érteni, a két ország viszonya azonban nem múlhat a kampányokon. Lajčák szerint Szlovákia nem vetélytársat, hanem partnert, szomszédot és szövetségest lát Magyarországban. Ezért is áll készen a tisztességes párbeszédre.

Felvidék Ma