Az ország alap- és középiskolái az úgynevezett reformévfolyamok tankönyveit vagy legalábbis azok nagy részét a szeptemberi iskolakezdéshez sem kapják meg. Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter mindezt tegnap Pozsonyban, a tankönyvekkel kapcsolatos szakszemináriumon is megerősítette. „Meggyőződésem, hogy a tankönyvek 80 százalékát kézhez kapják majd az iskolák szeptemberben” – ígérte a miniszter, aki szerint emberi mulasztás az oka annak, hogy késik a tankönyvek kiadása. Több tankönyv esetében ugyanis megtörtént, hogy a lektori bírálat az elkészült szövegek korrigálását vagy rosszabb esetben az egész tankönyv átírását javasolta a szerzőknek, így a könyvek nem kerülhettek a nyomdába. „Ha lennének megfelelő szerzők, akkor a tárca két hét alatt képes lenne kinyomtatni a tankönyveket és szintén két hét alatt szét is tudná azokat küldeni az iskolákba” – mondta Mikolaj.
Az iskolai reform első körében érintett évfolyamok tankönyveire a tárca nagyjából 3,4 millió eurót szán, míg a többi évfolyam hiányzó könyveinek esetében azt ajánlja az iskoláknak, hogy egy külön erre a célra létrehozott tankönyvportálról töltsék le azokat. A minisztérium úgy tervezi, hogy a már meglévő tankönyveket megpróbálják úgy átdolgozni, hogy azok elektronikus formában is hozzáférhetőek legyenek.
A szlovák oktatásügy jelenleg az iskolai reform második évében van, szeptemberben pedig megkezdődik a harmadik év. Jelenleg csupán az alapiskolák első évfolyama részére készültek el a szükséges tankönyvek a reform jegyében. Az alapiskolák ötödikesei 18 új tankönyvből tanulnak, de még mindig nem készül el részükre a matematika tankönyv második része. A középiskolák első évfolyamai – ahol legelsőként beindult a reform – 20 új tankönyvet kaptak eddig, de továbbra is várják még a történelem- és a kémia tankönyvet, továbbá a matematika tankönyv második részét. Eddig összesen 130 úgynevezett reformtankönyv hagyta el a nyomdát.
SITA, Felvidék Ma