Május 3-án Kassán elhunyt dr. Mede István kassai jogász. A medvesalji Egyházasbáston született 1934. szeptember 11-én. Legkisebbik volt a három fiútestvér közül, akik közül kettőt – mivel már nagykorúak voltak – a Beneš-dekrétumok alapján Csehországba deportáltak.
Édesapja Mede István földműves, édesanyja Kovács Erzsébet volt. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd a magyar iskolák bezárása miatt, a feledi szlovák polgári iskolába kénytelen járni. 1950-ben megnyíltak a magyar iskolák, s így mindjárt beiratkozott a füleki magyar gimnáziumba, ahol 1954-ben kitüntetéssel érettségizett. Ez volt az első magyar érettségiző osztály Füleken. Ez az évfolyam a gimnázium büszkesége volt, mert nagyon sokan szereztek felsőfokú képesítést.
A jogi pálya vonzotta és így először a prágai Károly Egyetem Jogi Karát látogatta (1955–1956), majd a pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karán (1956 – 1961) szerzett diplomát. Ettől kezdve egészen 1995-ig a kassai bíróságon dolgozott polgárjogi tanácsvezető bíróként. Először a kassai Járási Bíróságon (1961–1972), majd a Kerületi Bíróságon (1972 – 1995). Mivel nem volt „keresztapja”, így nagyon különböző ügyekben kellett döntenie, ami szakmai sokrétűségét mélyítette el. Közben 1966-ban megnősült.
Kiváló szakembernek tartották s így hosszú éveken át polgárjogi perrendtartást oktatott a kassai egyetem jogi karán. Egykori diákjai ma mind neves szakemberek mind Szlovákiában, mind Csehországban. Néhányan a luxemburgi Európai Bíróságon kamatoztatják tudásukat és ma is nagy elismeréssel gondolnak vissza tanárukra, akitől annyi mindent tanultak. A Kassai Kerületi Bíróság alelnökeként vonult nyugdíjba.
1995-ben ügyvédi irodát nyitott. Egészen megbetegedéséig dolgozott, ám az utolsó években már nem vállalt új ügyeket, mintha tudta volna, napjai meg vannak számlálva. Magyarlakta vidéken dolgozott, így kívánta segíteni a magyar embereket.
Tökéletesen ismerte mind a magyar, mind a szlovák jogi szaknyelvet. Sok segítséget nyújtott e sorok írójának is, ha szüksége volt bizonyos jogi szakkifejezések értelmezésére, fordítására. Állandóan tanult, képezte magát, számon tartotta a legfrissebb szakirodalmat. Magyarországi társával 2006 óta egy szlovák-magyar jogi szakszótárt szerkesztett, mely ez évben kerül kiadásra.
Fiatalon aktív résztvevője volt társadalmi életünknek is. 1955-ben egyik alapítója lett az Ijfú Szívek táncegyüttesnek. Majd a Prágai Tavasz idején tűnt föl. A megtorlás őt sem kerülte el.
1968 március elején ugyanis a Csemadok országos elnöksége körlevelet küldött szét, melyben felkérte tagságát, fejtse ki, hogyan, és miképpen képzeli el e szervezet működését a megváltozott politikai-közéleti helyzetben. Ennek kidolgozására Kassán célszerűnek látták egy értelmiségi találkozó összehívását. Ám, hogy a vita ne legyen parttalan, szükség volt egy vitaindító tanulmányra. Ennek megírására a kassai alapszervezet elnöksége három személyt kért föl. Egyikük éppen Mede István lett. Ő akkor fiatal, kezdő bíróként a Csemadok kassai járási elnökének tisztségét látta el. Így született meg az „Őszinte szó”, mely később sok vihart kavart. A közgyűlést a kassai Bankó Szállóban rendezték, s a több oldalt kitevő, kézzel írt kiegészítő javaslatokkal elfogadott szöveget a kassai járási titkár gépelte le és küldte el a Csemadok Központi Bizottságának, illetve az egyes járási titkárságoknak, tanulmányozás végett. Varga János, a Csemadok akkori főtitkára a feljelentéseken túl, országszerte körülhordozta elrettentő példaként ezt a szókimondó dokumentumot. Ezzel egy életre őt is megbélyegezték.
Utolsó éveit Stószon töltötte. Házat vett és egy kellemes életkörnyezetet alakított ki. Ez azzal is összefüggött, hogy megjárta a Himaláját és ott szerzett egy kellemetlen betegséget. Ahogy egyik nyilatkozatában elmondta: „Stósz már fiatal koromban megfogta a lelkemet. Egyrészt Fábry Zoltán miatt, akit elég korán megismertem és olyan embernek találtam akiről úgy gondoltam, hogy szellemiségben, felfogásban, nemzeti érzésben, hovatartozásban olyan mint én. Jó barátságban voltam vele a haláláig, amit az is bizonyít, hogy rám és még két társamra bízta a naplójának egy részét, hogy juttassuk el Illyés Gyulának, aki majd tudni fogja, hol kell elhelyezni.” Ez az a híres napló, mely a rendszerváltás után megjelent, s melyet a hírhedt csehszlovák titkosszolgálat sikertelenül keresett.
Feleségén, két gyermekén és három unokáján kívül, barátai, ismerősei és tisztelői gyászolják. Utolsó útjára május 8-án 14:00 órakor kísérik az egyházasbásti temetőbe.
Pista, csak azt sajnálom, hogy oly keveset beszélgettünk, pedig több mint harminc éve ismertük egymást. Nyugodj békében a szülőföld hantja alatt!
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
