Az oktatási szakértők szerint az oktatási reform eredeti célja – az oktatás modernizálása, új tankönyvek kiadása, a pedagógusok és a diákok motiválása, kisebb osztálylétszámok – ugyan jónak mondható, ám a gyakorlatban mindezekből édeskevés valósult meg csupán. A valóság az, hogy a pedagógusok többsége továbbra is alulértékelt és motiválatlan a reformok végrehajtásában, a diákok pedig – legalábbis aki teheti – inkább Csehországban próbálnak szerencsét. A papír mindent elbír – sommázták véleményüket az oktatási reformmal kapcsolatban a szakértők, akik szerint a pedagógusok elsősorban azt nehezményezik, hogy a reform nem volt kellőképpen előkészítve, az utóbbi időszak politikai játszmái, főleg a hazafiassági neveléssel kapcsolatban, pedig csak tovább nehezítették a helyzetet az iskolákban. Éppen ezért a legjobb megoldás az lenne, ha meg lehetne szüntetni a politikusok és a bürokraták egyenes befolyását az oktatásügyre, véli Zuzana Hujmanová-Zimenová, aki Konzervatív Intézet munkatársa. Probléma ugyanakkor, hogy ilyen megoldást egyetlen párt sem kínál programjában.
Nagy gond a reformmal kapcsolatban, hogy az iskolák többsége nem kapta meg a szükséges tankönyveket, és az is, hogy nőtt a bürokratizmus és a pedagógusok papírmunkája. Az új karriermodell sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen nem lehet csak és kizárólag kreditpontok gyűjtésétől függővé tenni a magasabb fizetési osztályba történő besorolást.
A szlovák oktatásügy gyenge színvonalával a leginkább érintettek, a diákok is tisztában vannak, vélik a szakértők, hiszen egyre többen külföldi – főleg cseh – egyetemeken és főiskolákon szeretnék folytatni tanulmányaikat. Az ARRA ügynökség felmérése jelenleg több mint 20 ezer szlovákiai diák tanul a szomszédos Csehország valamelyik felsőoktatási intézményében. A politikai pártok ugyanakkor programjaikban egyáltalán nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, figyelmeztetnek az oktatáspolitikai szakemberek.
Sme, Felvidék Ma