A szlovákiai választási kampány után lehet szó arról, hogy az Európai Néppárt (EPP) kezdeményezze a nézeteltérések tisztázását az EPP-hez tartozó magyar, illetve szlovák párt között – közölte Wilfried Martens, az EPP elnöke, aki tegnap este megbeszélést folytatott Mikuláš Dzurindával, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnökével, valamint Iveta Radičovával, a párt választási listavezetőjével.

Az általuk felvetett problémát az EPP-elnök ezután megvitatta Orbán Viktor kijelölt magyar miniszterelnökkel. “Arra a közös következtetésre jutottunk, hogy a lehetséges kezdeményezést csak a szlovákiai választási kampány befejezése után lehet megfontolni” – olvasható Martens nyilatkozatában.
Az MTI brüsszeli szlovák újságírókörökből úgy értesült, hogy a két szlovák politikus kerekasztal-vita megszervezését kérte az EPP elnökétől a tervezett magyar állampolgársági törvény ügyében. Később Radičová Pozsonyban már úgy nyilatkozott, hogy az Európai Néppárt magyar-szlovák kerekasztal-megbeszélést szervez május végéig a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról. A TASR szlovák hírügynökség brüsszeli tudósításából azonban kiderült, hogy a nyilvánossággal eddig közöltek szerint ez csupán az SZDKU Martenshez intézett kérése volt.

MTI, Felvidék Ma