Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a szlovák parlament rendkívüli ülésével kapcsolatban elmondta: eddig sem ültek fel semmilyen szlovák provokációnak és ezután sem fognak, Pártja eddig sem kívánt beleavatkozni a szlovákiai választási kampányba és ezután sem áll szándékában.

Szijjártó közölte: azt is figyelembe kell venni, hogy a szlovák kormányban “egy nyíltan szélsőséges nézeteket valló és hangoztató párt is van”, ez is magyarázathatja, hogy ilyen durva provokációkat követnek el a leendő magyar kormánnyal, illetve Magyarországgal szemben.

Hangsúlyozta: a kettős állampolgársággal kapcsolatos törvény meghozatalára a jelenlegi parlamentnek erkölcsi kötelessége van, a választópolgárok ennek tudatában szavaztak bizalmat a parlamentnek. Szijjártó Péter szerint a Fidesz álláspontja 2004 óta világos: amint lehetősége lesz a következő parlamentnek, meg fogja alkotni ezt a jogszabályt.

A szóvivő elmondta, az a napnál is világosabb, hogy ma Szlovákiában egy rendkívül durva hangnemű választási kampány zajlik; a szlovákiai választási kampány hangnem olyannyira durva, hogy azt itt, Magyarországon még csak elképzelni sem tudjuk.

A Országgyűlés várhatóan szerdán tárgyal a határon túli magyarok számára egyszerűsített, kedvezményes magyar állampolgárság megszerzését biztosító törvénymódosításról.

A kettős állampolgársággal kapcsolatos, a fideszes Orbán Viktor, Kövér László, Németh Zsolt, Kósa Lajos és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt által benyújtott, a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítása szerint csak egyedi kérelemre kaphatná meg a kérvényező az állampolgárságot.

hirado.hu/MTI/Felvidék Ma