A trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából június 4-én 16.30-kor országszerte megszólalnak a református és az evangélikus templomok harangjai – közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata.
A közleményben az olvasható: “Az igazságtalan trianoni békediktátum 90. évfordulóján (…) a harangszó nem csak arra emlékeztet, hogy Trianon egy egész nemzetet, közösségeket, családokat és egyházakat megnyomorító döntés volt, de az Istennel való találkozásra is hív, aki erősebb minden erőtlenségünknél.”

Április 26-án a Jobbik elnöke, Vona Gábor sajtótájékoztatón arról beszélt: egyik első parlamenti kezdeményezéseként országgyűlési határozati javaslatot kívánnak benyújtani, hogy már az idén nemzeti emléknappá válhasson június 4., az 1920-as trianoni békeszerződés megkötésének évfordulója.

Május 10-én a Jobbik levélben kérte a Fidesz országgyűlési támogatását a Trianon-emléknap bevezetéséhez. Május 14-én az Országgyűlés elé került a Jobbiknak a trianoni döntés évfordulójának nemzeti emléknappá nyilvánításáról szóló indítványa.

Lázár János hétfőn mérlegelést, meghallgatást és megfontolást javasolt a Jobbik által a vita során felvetett Trianon-emléknap ügyében, amiben – mint mondta – nem hiszi, hogy passzivitással lehet majd vádolni a Fideszt.

Szerdán Mile Lajos, az LMP országgyűlési képviselője úgy nyilatkozott: pártja támogatja, hogy a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítsák a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét.

A parlamenti ülés napirendje a Fidesz javaslatára csütörtökön kiegészült annak a szerdai előterjesztésnek az általános vitájával, amellyel a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítaná a trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét a fideszes Kövér László és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt.

A trianoni békeszerződést 1920. június 4-én írták alá az első világháború győztes nagyhatalmai és Magyarország képviselői. A döntés értelmében Magyarország területe a csaknem 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18 milliósról 7,6 milliósra csökkent. (mti)