Bemutatta leendő kormánya tagjait Orbán Viktor a Parlamentben. A kabinet május 3-án megnevezett tagjai: Martonyi János, Fellegi Tamás, Matolcsy György, Fazekas Sándor, Hende Csaba, Réthelyi Miklós, Pintér Sándor, Semjén Zsolt. A Fidesz elnöke azt mondta: kormánya feladata a nemzeti ügyek képviselete.
A Fidesz elnöke elmondta, az emberek nem egyszerűen egy új kormány megalakulásáról döntöttek áprilisban, hanem egy új politikai és gazdasági rendszert hoztak létre. Ezért a kiválasztásnál elsődleges szempont volt, hogy a jelöltek megfeleljenek ennek az új rendszernek – tette hozzá Orbán Viktor. A leendő miniszterelnök külön kiemelte a vezetési tapasztalatot, mint elvárást, valamint a megfelelő kvalitást és jártasságot. További szempont volt, hogy a leendő miniszterek álljanak készen a politikai döntésekre és azokért vállalják is a felelősséget.

Fotó: Koszticsák Szilárd

A leendő miniszterelnök Matolcsy Györgyöt kérte fel a gazdasági minisztérium irányítására. Tőle a gazdaság talpra állítását várják a magyar emberek, hogy „sereghajtóból ismét éllovasok legyünk” – mondta indoklásul Orbán Viktor. A Fidesz elnöke elmondta, hogy a külügyminiszterként már korábban megnevezett Martonyi Jánostól azt várják az emberek, szerezze vissza az ország nemzetközi tekintélyét. Valamint vezényelje le a januártól esedékes uniós elnökség támasztotta feladatokat.

A belügyminiszter Pintér Sándor lesz. Az ő feladata a közrend és a közbiztonság helyreállítása lesz. „Nincs vesztegetni való idő” – mondta Orbán. Pintér mellett a tapasztalata szólt – tette hozzá.

Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója lesz. Feladata lesz a közvagyon védelme, annak bizonyítása, hogy az állam is lehet jó gazda. Elvárás vele szemben, hogy vegye fel a harcot az oligarchákkal.

Réthelyi Miklós professzort a nemzeti erőforrás minisztérium élére kérte fel Orbán Viktor. A leendő miniszterelnök elmondása szerint Réthelyi az új kormány legtapasztaltabb tagja, korábban az Antall-kormány népjóléti tárcájánál is dolgozott. Tőle várják az emberek az egészségügy megmentését – tette hozzá Orbán.

Fazekas Sándor lesz a nemzeti ügyek kormányának vidékfejlesztési minisztere. „Az emberek azt várják tőle, hogy végre legyen valaki, aki a vidéket talpra állítja!” – hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

Hende Csaba lesz a Honvédelmi Minisztérium vezetője. „A választók azt várják Hendétől, hogy véget vessen annak, hogy a honvédelem a bűnügyi krónikák főszereplője legyen” – emelte ki a leendő miniszterelnök.

A leendő miniszterelnök Semjén Zsoltot miniszterelnök-helyettesnek kérte fel. Orbán Viktor megjegyezte, a jövő héten a Fidesz és a KDNP újabb szerződést köt majd.

Mint ismert: Orbán Viktor múlt héten Navracsics Tibort a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel, egyben miniszterelnök-helyettes is lesz. Varga Mihály lesz a Miniszterelnökség vezetője.

Ki kicsoda az Orbán-kormányban?

Részletekért kattintson ide: Link

Magyar Nemzet Online