Robert Fico mindenáron találkozni szeretne Orbán Viktor kijelölt magyar miniszterelnökkel. Szeretne barátságosnak, tárgyalókésznek látszani, és talán azt is el szertné mondani neki, mennyire szeret minket, szlovákiai magyarokat, és hogy a világ minden kincséért nem adna bennünket…

Mert mára talán már ő is felfogta: egyedül maradt Szlovákia a nagy magyar-kettősállampolgárság-ellenességével. Diplomáciája mozgatja ugyan a nemzetközi köveket, de jelenleg kintről úgy néznek Pozsony felé, hogy ott most választási kampány van, normális beszédnek aligha lenne foganatja…
Meg egyébként is: a külügyi bizottság ülésén a szlovák parlamentben Miroslav Lajčák külügyminiszter roppant érdekes érveket sorolt el a honatyáknak. Azt mondta például: tudja, hogy a magyarhoz hasonló állampolgársági törvényt léptetett életbe Románia, Bulgária, Horvátország és Szerbia. Ám Szlovákiában a magyar állampolgársági törvénnyel kapcsolatosan a helyzet más. „Mert minket zavar ez a törvény. És akkor azt nem lehet megcsinálni, ha azzal egy érintett országnak baja van. Ha Moldáviának nem számított ( román törvény – a szerk.megj.), akkor azzal a törvénnyel nincs semmi baj. Ha Szlovákiának kifogása van ellene, akkor az már problémát jelent“ – fejtegette, kijelentve: a szlovák kormányzat soha nem állította, hogy nem létezik a készülő magyar jogszabályhoz hasonló törvény Európában. De Szlovákia nem akarja, hogy a magyaroknak is legyen ilyen. „Mi a saját történelmi és politikai indíttatásainkból kifolyólag reagálunk így“ – tette hozzá még az egyik újságíró kérdésére.
Hogy miért nem reagáltak ugyanígy korábban, amikor tudván tudták, hogy Szlovákiában regisztrált kisebbség a szerb, a horvát, a bolgár is, hadd ne mi, magyarok mondjuk ki. Mi csak azt kérdezzük meg a hozzánk foggal-körömmel ragaszkodó, a magyar állampolgárság „pestisétől“ akaratunk ellenére bennünket megvédeni kívánó nemzeti többség politikai elitjétől: miféle újabb diszkrimináció ez velünk szemben? Miféle hatalmi praktika, kényúri bicepsz-mutogatás nekünk, magyaroknak?! Nem vagyunk pofozógép!
Tetszettek volna korábban felébredni, és Belgrádnál, Zágrábnál, Szófiánál tiltakozni időben, akkor most lenne mire építeni! Nemcsak a magyarfóbia “lólába” lógna ki minden megszólalásból. A nemzetközi jogot – hála Istennek – nem a szlovák történelmi fóbiákra alapozták. S ha lehet anyaországi állampolgárságuk a szlovák állampolgár szerbeknek, románoknak, horvátoknak, bolgároknak (de cseheknek, oroszoknak – lásd: Sergej Chelemendik SNS-es képviselő), milyen alapon „nemzetbiztonsági kockázat“, ha nekünk is lesz? Csak azért, mert „zavarja“ Ficót, Lajčákot meg a többieket? Nyomós érv!

Felvidék Ma, gyr