A Nógrád megyei Lucfalván tartják szombaton a magyarországi szlovákok napját, az itt élő szlovákok egyik legfontosabb társadalmi és kulturális eseményét. Fuzik János, a rendezvényt szervező Országos Szlovák Önkormányzat elnöke hangsúlyozta: az ünnepnapot a szláv írásbeliség megteremtői, Szent Cirill és Metód július 5-i szlovákiai állami ünnepéhez kötődően minden évben július első szombatján tartják. Évente más-más, szlovákok lakta régióban rendezik meg az ünnepséget.
Az idei helyszínen, Lucfalva községben a 700 lakos többsége szlovák nemzetiségű, ők a mai napig őrzik a XVIII. században odatelepült elődeik nyelvét és hagyományait – mondta Fuzik János.
Közölte: az esemény lehetőséget nyújt a kulturális értékek bemutatására, az arra érdemesek kitüntetésére és az ország 11 megyéjében élő szlovákok találkozására.
A magyarországi szlovákok napján ökumenikus istentiszteletet tartanak az evangélikus templomban, majd ünnepi menet halad a templomtól a szabadtéri színpadig, ahol “Elvégeztük, bevégeztük az aratást” címmel gálaprogram keretében mutatkoznak be a Szlovák Művelődési Központ regionális intézményei.
A régiók népművészeti és gasztronómiai bemutatót is tartanak, a gyerekek számára pedig kézműves foglalkozásokat szerveznek. (mti)