Szlovákiában ma parlamenti választásokat tartanak. A több mint négymillió választópolgár reggel 7 és este 22 óra között adhatja le szavazatát a 18 induló párt valamelyikének listájára. A választókat 5929 szavazókörben várják. 2366 képviselőjelölt szerepel a pártlistákon. A parlamentbe az a párt jut be, amely megszerzi a leadott szavazatok legalább 5 százalékát.

A szavazókörben érvényes személyi igazolványt kell felmutatni, és csak az választhat, aki szerepel a választói névjegyzékben, illetve a személyi igazolványában feltüntetett állandó lakcíme alapján arra felveszik, ha valamilyen oknál fogva onnan kimaradt volna.
Érvényes szavazatot akkor ad le a polgár, ha a borítékban egy listát helyez el. Ezen a listán négy jelölt sorszámát is karikázhatja, amivel hozzájárulhat, hogy az érintett előbbre jusson a jelöltek névsorában. Karikázni nem kötelező.
A jelöltlistákon lesznek olyan nevek is, amelyekre szavazni már nem lehet, mivel időközben 31-en visszaléptek a jelöléstől. Az ő névsorukat a szavazókörökben függesztik ki.
Kampánycsend nincs. Előfordulhat hát, hogy a szavazópolgárokat még a mai napon is győzködni fogják politikusok vagy pártaktivisták. Törvénybe ütköző azonban, ha szavazatukért pénzt vagy másfajta juttatást ajánlanak fel nekik.
Durván sérti a titkos szavazáshoz való alkotmányos jogot, ha a választópolgárt arra próbálják rákényszeríteni, hogy a le nem adott szavazólapokat vagy valamely párt szavazólapját a választásokat követően mutassa be munkahelyén. Ilyesmire senki nem kötelezhető.

A választópolgár négyévente egyszer élhet demokratikus politikai jogával, hogy meghatározza: milyen irányt vegyen országa politikája. Ne bízzuk másra a döntést, ki-ki vállalja fel saját személyes felelősségét az ország sorsának alakításában.

Felvidék Ma